Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd kadétok a várvédők nyomában

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Schöff Gergely |  2024. október 17. 8:30

„Sosem vívtunk korábban, viszont a csatát imitáló játék ügyességi és stratégiai szempontból egyaránt rendkívül izgalmas volt” – áradoztak a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium végvári harcosok nyomába lépő honvéd kadétjai, akik korábban tanulmányi kirándulást nyertek a gyulai várba. Az október 16-ai rendhagyó tanóra résztvevői az előző tanévben 32 sportversenyen bizonyították rátermettségüket.

20241016_Kadetok_interaktiv_tanoraja_Gyula_SG_001

„A vármegyei haditornadöntők után a Honvéd Sportszövetség lövészversenyén, a szentendrei MH Altiszti Akadémián rendezett küzdősport kupán, a stratégiai képességek felmérése miatt egy sakk bajnokságon, végül pedig a 700 kadét részvételével zajló bánki akadályfutóversenyen vettek részt tanítványaim” – beszélt arról az ötfordulós megmérettetésről Fonád Zoltán, az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred főhadnagya, aminek nyertesei évfolyamtársaikkal együtt jutalomlátogatást nyertek a gyulai várba.

Interaktív történelemórának is nevezhető a Mátyás király korában vármegyei központtá fejlesztett várban zajló foglalkozás, amit további hat emlékhelyre szervezett kirándulás követ majd. A Honvéd Kadét Programban tanuló diákok a gyulai után az egri és a siklósi várat, valamint a komáromi erődrendszert, a Pákozdi Katonai Emlékparkot és a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet látogatják meg a „Honvédő hőseink nyomdokain” Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében. A kirándulások célja az élményszerű tanulás meghonosítása és a középiskolások megismertetése honvéd hagyományainkkal.

20241016_Kadetok_interaktiv_tanoraja_Gyula_SG_005

A gyulai nyitófoglalkozáson 10. és 12. évfolyamos kadétok az 1566-os – szigetvárival párhuzamosan zajló – várostrom védőire emlékeztek. Terepasztalon végignézték az itteni hírhedt csata szimulációját, majd megismerkedtek a korabeli katonai közelharc elemeivel. A történelem első vívókódexei alapján megtanulták a könnyű szablyák öt alapvágását és szemügyre vették a végvárak nem hivatásos, paraszti állományának jellegzetes fegyverét, a páncélsisak roncsolására alkalmas fokost.

„Miután a honvéd kadétok puha szövetborítású gyakorlóeszközökön megtanulták a kora újkori szablyavívás és fokosharc alapmozgásait, a vár melletti tisztáson egy játékot rendeztünk nekik” – mondta Szappanos Gábor történész, a gyulai vár szakmai vezetője. „Más csoportokkal szoktunk ostromszimulációt is végrehajtani, a kadétokkal viszont a 16. századi nyílt mezei csatákat modelleztük. Két csoportra osztottuk őket, és akihez hozzáértek, tehát képletesen megszúrtak, az kiesett. Végül az a gárda nyert, amelynek több tagja maradt játékban.”

20241016_Kadetok_interaktiv_tanoraja_Gyula_SG_011

Az oda-visszavágó alapú vetélkedésben a gyerekek lassan felismerték ellenfeleik erősségeit és gyengeségeit, és taktikákat kezdtek kidolgozni egymás ellen. „Szabadidőmben légpuskalövészetre járok, vívó szituációba viszont még sosem kerültem. Meglepően élveztem a játékot, még ha nem is igazi szablyákkal küzdöttünk” – ecsetelte Zvara Imola Lili 10. osztályos kadét, a házi honvéd verseny női győztese, aki főleg a műszaki tárgyakat kedveli és katonapilótának készül.

Hasonló lelkesedéssel nyilatkozott a férfi torna aranyérmese, az idén érettségiző Pozderka Zsombor. „Én tartalékosként szeretnék később szolgálni, egyébként leginkább a földrajz vonz. A Honvéd Kadét Programnak hála rengeteg térképészeti és terepismereti képességre tettem szert, amit még kamatoztathatok felnőtt tanulmányaim során. Persze a közelharcoktatást is nagyon élveztem, aminek a fogásait a küzdősport edzéseimen alkalmazom majd.”