Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 240. oldal

Cikkek
1595935510

Bizonyítványosztás

2012. május 8. 13:47

Finnország tavaly két Mi–8T típusú, közepes szállítóhelikoptert adott át Magyarországnak. A forgószárnyasokat azonban alkalmassá kellett tenni a hazai követelmények teljesítésére. A Kecskeméten végrehajtott hatósági berepülésüket követően, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának (NKH LH) vezetője, Győri Gyula légügyi elnökhelyettes, az első légi alkalmassági bizonyítványokat ünnepélyes keretek között Szolnokon írta alá és adta át Hende Csaba honvédelmi miniszternek.

1595935266

(Idő)utazás két keréken

2012. május 7. 21:11

A Balaton körül tekerő kerékpárosok látványa legalább olyan megszokott a „magyar tenger” partján, mint a vízben a vitorlásoké és a szörfösöké. Sokan versenyezni, sokan pedig kikapcsolódni érkeznek ide két kerékkel, nem is beszélve azokról a helyi lakosokról, akik számára a kerékpár mindennapos közlekedési eszköz. Május első hétvégéjén a haderő kis csapata is csatlakozott a balatoni kerékpáros-társadalomhoz.

1595935266

Köszöntő a minisztériumban

2012. május 7. 20:32

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 3-án dolgozószobájában köszöntötte Köves Máté Slomó nemrég kinevezett vezető tábori rabbit és Totha Péter Joel tábori főrabbit.

1595935256

Véget ért a balatoni kerékpártúra

2012. május 6. 22:03

„Köszönöm, hogy velem jöttetek! Jövőre, veletek, ugyanitt!” – búcsúzott Hende Csaba honvédelmi miniszter a „Tekerj a sereggel!” elnevezésű kerékpáros rendezvény résztvevőitől május hatodikán, vasárnap Keszthelyen. A túra résztvevői a második napon Balatonkeneséről rajtolva, a Balaton déli partján tekertek el a célállomásig.

1595935249

Tekerj a sereggel!

2012. május 5. 20:53

Keszthelyről indult és Balatonkenesére érkezett meg a Hende Csaba honvédelmi miniszter vezette „Tekerj a sereggel!” elnevezésű Balaton körüli kerékpártúra hetvenfős mezőnye az első napon, május 5-én, szombaton.

1595935247

„Fontos a lelki adósságok törlesztése a nemzet felé”

2012. május 5. 17:30

A maihoz hasonló válságos időkben fokozott szükség van a lélek erejére – hangoztatta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 5-én, szombaton Kispesten, ahol a budapest-kispesti görög katolikus kápolnában beszélt a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyről és a magyar görög katolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről szóló országgyűlési határozatról.

1595935239

V4 védelmi miniszteri értekezlet Csehországban

2012. május 4. 19:00

Hende Csaba honvédelmi miniszter a Visegrádi Együttműködés (V4-ek) országainak védelmi miniszteri találkozóján vett részt a soros elnökséget adó Cseh Köztársaságban, Litomericé városában május 3-4-én.

1595935238

A Grosics névhez méltóan támogatják a gyermeksportot

2012. május 4. 17:08

Minden áldozatot megér az, hogy gyermekeink méltó körülmények között tanulhassanak és sportolhassanak – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 4-én, pénteken az újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában, a magyar sport napja alkalmából rendezett ünnepségen. Az eseményen átadták a felújított tornatermet, valamint együttműködési megállapodások is születtek.

1595935234

Magyar-német parlamenti államtitkári megbeszélés

2012. május 4. 12:16

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május másodikán fogadta Christian Schmidtet, a Német Szövetségi Védelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát. A megbeszélésen többek közt szó volt a két ország afganisztáni műveleti együttműködéséről, a német és a magyar tartalékos rendszerről.

1595935226

Első világháborús síremléket avattak Bécsben

2012. május 3. 18:26

Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia egyik legmagasabb rangú magyar származású tábornoka, nádasi Tersztyánszky Károly császári és királyi vezérezredes bécsi síremlékét avatták fel április 28-án a családtagok, a Honvédelmi Minisztérium és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bécsi kirendeltségének képviselője jelenlétében.