56-os szervezetek elismerései
Szöveg: Zilahy Tamás | 2011. március 11. 16:51Március 11-én, pénteken délután a budapesti Corvin Budapest Filmpalotában – nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából – közös ünnepséget tartott az ’56-os Magyarok Világszövetsége, a Corvin-köziek Bajtársi Közössége, valamint az 1956-os Pesti Srác Alapítvány. Az ünnepségen kitüntetéseket adott át Trencsényi László, a fenti szervezetek elnöke.
A megnyitót követően a jelenlévők elénekelték a Himnuszt, majd Oberfrank Pál szavalt Petőfitől, Bajzától és idézett Eötvös Józseftől.
Ez után elismerések átadására került sor. A kitüntettek között volt – többek között – dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, aki az ’56-os eszmék és hagyományok ápolásáért, az igazság feltárásáért végzett tevékenysége elismeréséül a Corvin-közi hős kitüntetést vehette át.
Pongrátz Gergely Érdemérmet vehetett át Szelekovszky Ernő, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége elnöke, és 1956-os Pesti Srác-díjat kapott Balczó András többszörös olimpiai- és világbajnok öttusázó. Elismeréseket vehettek át még az egykori Corvin-közi hősök képviselői, televíziósok.
| |
| |
Fotó: Tóth László