A „hasra szállt” MiG és a püspököket szállító helikopter

Szöveg: Szűcs László | 2008. július 14. 15:09

A szolnoki Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázis közvetlen szomszédságában, több mint tizennyolcezer négyzetméteres területen fekszik a repülőmúzeum. A Martfűre vezető főútról is jól látszik, hogy a kerítés mögött a távoli és a közeli múlt katonai és polgári repülőeszközei sorakoznak fel. Vadászgépek, helikopterek, katonai kiképző- és futárgépek, valamint polgári utasszállítók tárlata ez. Nem egy különlegesség is akad köztük… A különleges kiállítást a honvedelem.hu is megtekintette.

Ilyenkor nyáron mindig nagyon sokan kíváncsiak a szolnoki repülőmúzeumban kiállított eszközökre. Fiatalok, idősek, családok, csoportok, egyéni látogatók jönnek a Tisza-parti városba, hogy megtekintsék az egyedülálló tárlatot. Így van ez most is.

– A miénkhez hasonló gyűjtemény az európai országok hadseregei között is igen ritka – fogalmaz Nagy András nyugállományú őrnagy, akivel körbejárjuk a területet. Az egykori katonatiszt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) helyi „helytartója" , hiszen a repülőmúzeum hivatalosan a HIM kihelyezett tárlata, azaz filiáléja.

Megtudom: a szabadtéri múzeumban összesen negyvenhárom repülőeszközt állítottak ki. (Az úgynevezett tartalék gépekkel együtt 55 repülője van a múzeumnak.) Ezek többsége a második világháború utáni Magyar Néphadseregben és Magyar Honvédségben rendszeresített katonai repülőeszköz, ám van két vitorlázógép és két olyan típus, amelyeknek soha semmilyen köze nem volt a katonasághoz. Ez utóbbiak pedig az Il–18-as és a Tu–134-es utasszállítók, amelyek egykoron a MALÉV flottáját erősítették, s onnan kerültek a szolnoki múzeumban. Érdekességük, hogy mindkettő a levegőben érkezett a Tisza-parti város katonai repülőterére, sőt a Tu–134-es leszálláskor még a fékezőernyőjét is kinyitotta. Igaz, nem azért, mert rövid lett volna a hatalmas, sugárhajtóműves utasszállítónak a szolnoki kifutópálya, hanem a személyzet a búcsúrepülésen szerette volna kipróbálni, hogy milyen az ernyővel megállni. A gép aktív szolgálata alatt ugyanis erre a vészmegállási lehetőségre soha nem volt szükség.

Kísérőm ezután feleleveníti az intézmény történetét. A múzeum jogelődjét harmincöt évvel ezelőtt, 1973-ban alakították meg, s az akkori Országos Légvédelmi Parancsnokság házi múzeumaként működött. Az alapítás célja az volt, hogy az utókor számára megőrizzék a magyar katonai repülés tárgyi emlékeit. Jelenlegi helyére tizennégy évvel ezelőtt költöztették, addig a szolnoki katonai repülőtér területén helyezkedett el. Akkor azonban a civilek még nehezen tudtak bejutni egy honvédségi objektumba, így kevesen tekinthették meg a kiállított helikoptereket és repülőgépeket. Vagyis szükségessé vált a költözés. Jelenleg pedig évente több mint tizenhétezren kíváncsiak az itt kiállított repülőeszközökre.

– A költözéskor indult meg egy lassú fejlődés a múzeumban, amely a gépállomány bővülésével és a környezet javulásával járt – mondja Nagy András, majd hozzáteszi: ekkor alakult ki a jelenlegi felállás is, vagyis, hogy a HIM egy állandó munkatársa látja el a múzeum szakmai felügyeletét, míg a működtetését a szolnoki katonai alakulat biztosítja.

– Jelenleg az MH 86. Szolnok Helikopterbázis repülőműszaki zászlóalj repülőeszköz javító századának karbantartó műhelye, vagyis egy öttagú csoport üzemelteti a múzeumot – teszi hozzá az eddig elhangzottakhoz Lente Zoltán százados, a műhely parancsnoka. A katonák nemcsak a gépek karbantartását végzik, hanem arról is gondoskodnak, hogy a kiállító terület mindig tiszta és gondozott legyen, előre bejelentkezett csoportok számára pedig tárlatvezetéssel teszik emlékezetessé a látogatást.

Természetesen a repülőmúzeum leginkább a katonasághoz köthető repülőeszközeire büszke – tudom meg kísérőmtől, aki elmondja azt is, hogy szinte teljes a MiG–sorozat. Vagyis a jelenleg is rendszerben lévő MiG–29-est leszámítva az összes egykoron, Magyarországon rendszerben lévő típust sikerült beszerezniük és kiállítaniuk. Legutóbb például a MiG-23-as kétüléses, azaz kiképző változata érkezett a múzeumba. Emellett pedig már csak a Szu–22-es vadászbombázó kétüléses változata hiányzik, a forgószárnyasok közül pedig a még ugyancsak rendszerben lévő Mi–17-es szállítóhelikopter.

Öt vadászgép pedig külföldről érkezett múzeumba: kettő Svédországból, illetve egy-egy Törökországból, Németországból és Svájcból. Természetesen mindegyik gépnek megvan a maga története. A svéd JA37D Viggen vadászgép például három évvel ezelőtt érkezett Szolnokra. Mégpedig repülve, a svéd hadsereg szakemberei már Magyarországon hatástalanították. A Törökországból érkezett F–104-es Starfighter-t pedig egyszer még a török nagykövet is megnézte.

A magyar gépek közül pedig mindenképpen érdemes megemlíteni azt a MiG–21-est, amely mindössze 176 órát repült, ám ki kellett vonni a rendszerből, mivel az egyik leszálláskor nem nyílt ki a futóműve és a pilóta „hasra szállt" vele. Ugyancsak a múzeumban állították ki azt a Mi–8-as helikoptert, amely az 1996-os pápalátogatáson a püspöki kart szállította. Az An–24-es szállító-repülőgépnek pedig az az érdekessége, hogy utolsó útján az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan repült vele. Megemlíthető még az Il–28-as bombázó is – amelyhez soha nem volt egyetlen bomba, vagy gépágyúlőszer sem –, amely sokáig a díszszemlék légi felvonulásának vezérgépe volt.

A gépekhez fűződő történetek felelevenítése után megtudom: pillanatnyilag két repülőeszköz nem látható a szolnoki múzeumban. Egy Kamov Ka-26-os típusú helikoptert és egy Messerschmitt Bf-108 Taifun futárrepülőgépet a közelmúltban szállítottak át Kecskemétre. A Magyar Honvédség Légijármű Javítóüzemében ugyanis felújítják és az augusztusi repülőnapon kiállítják ezeket az eszközöket.

Nagy András elárulja: a szolnoki múzeumban kiállított tárgyak között van egy különleges motorgyűjtemény is, melyben a csillagmotorok fejlődését tanulmányozhatják a látogatók. Szintén különlegesség az a roncsgyűjtemény, amelyet a II. Világháborúban, Magyarországon lezuhant repülőgépek megtalált alkatrészeiből állítottak össze. Itt állították ki annak az Il–2-es szovjet csatarepülőgépnek a fő darabjait is, amelyet a roncskutatók néhány esztendővel ezelőtt emeltek ki a Balatonból. S azóta is ez a legjobban egészben maradt magyarországi világháborús repülőroncs.

A roncskutatás egyébként is a szolnoki repülőmúzeum egyik kiemelkedő profilja. Köszönhető ez az egyik kollégának, Magó Károly főtörzsőrmesternek, aki évtizedek óta megszállottan kutatja a világháborúban lezuhant gépek maradványait. A tiszthelyettes munkáját segítve a múzeum – és így természetesen a helikopterbázis is – 2004 óta rendszeresen vesz részt a feltárásokon. Ott voltak például a Kisvásárhelynél megtalált német gyártmányú Me–109-es vadászrepülőgép roncsának kiemelésekor, vagy éppen Bejczy József pilóta földi maradványainak megtalálásakor.

A múzeumi séta végén kísérőmtől azt is megtudom, hogy dr. Vadai Ágnesnek, a honvédelmi minisztérium államtitkárának segítségével hamarosan 25 millió forinthoz jut a múzeum. Ezt az összeget a különféle fejlesztésekre és a gépek felújítására használhatják majd fel. Mindez azért is lényeges, mert a múzeum fennállása óta nem kapott még ekkora anyagi támogatást.