A rendezvényszervező

Az alezredes leállítja a két technikust, akik a mikrofonállványokat és a hangfalakat próbálják a legkevésbé dzsuvás helyre állítani és telefonál. Közben utasít is: „Álljatok hátrébb, mert ha a szobrot fotózzák az ünnepségen, a kocsi benne lesz a képben!"

Ilyen nincs, gondolom magamban, hogy egy emlékművet az ünnepség idejére sem lehet kivakarni a koszból Európa egyik fővárosában. Pedig van. Aztán mire ezt végig gondolom, már itt is a sárga villogós furgonon a közterület-fenntartó részleg. Négy ember lapáttal, seprűvel úgy esik neki a rendrakásnak, hogy pár perc múlva enni lehetne nemcsak az emlékmű kőtalapzatáról, de az egész lépcsősorról is.

Gyakran előfordul ilyen? – kérdezem.

Szerencsére nem, a rendezvényeket hosszas tervezés előzi meg, de a mi munkánkban bármi, bármikor előfordulhat. Ezért én és munkatársaim egy órával a kezdés előtt a helyszínen vagyunk, de nincs két egyforma rendezvény, legyen az ünnepség, megemlékezés, koszorúzás vagy temetés. Pontosan ez a szép benne, ezért szeretjük mi, akik öten együtt dolgozunk az alosztályon. Évente 500 körüli kirendelésünk van, ebből 2-300 nagyobb eseményt kell megszerveznünk, ezen kívül mintegy 2-300 a temetések száma. Ezek zöme Budapesten zajlik de például amikor hősi halottaknak, vagy a Magyar Honvédség halottjainak adjuk meg a végtisztességet, azaz úgynevezett minősített temetést csak mi biztosíthatunk az egész országban – mondja az alezredes.

Mennyit számít ebben a rutin?

Sokat. Ugyanakkor a rutin a tett halála. Mindig mindenre fel kell készülnünk, a figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat. Persze szorosan együttműködünk a rendezvényért felelős szervezettel, a területet biztosító rendőrökkel, és pontos instrukciókat kell adni a díszelgőknek – akikkel a tervezés folyamatában is szorosan együtt működünk – a zenekar vezetőjének, vagy éppen az egy száll kürtösnek, a technikusoknak.

Pontosítanék. Az elöljáróknak jelentek a rendezvény lefolyásáról, tájékoztatom őket esetleges tennivalóikról. A fotósoknak abban tudok segíteni, hogy hova álljanak, ha nem akarnak a nappal szemben fotózni, vagy lemaradni egy-egy fontosabb mozzanatról, és így tovább.

Az azért elég érdekes, amikor köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek, vagy honvédelmi miniszternek szólítják, és a szeme se rebben…

Minden kiemelt rendezvény előtt elpróbáljuk a jelentések „beadását", vagy például az engedélykérést Magyar Köztársaság Lobogójának felvonására. Ilyenkor szoktam „beugrani" állam- vagy kormányfőnek, miniszternek. Ezt a lehetőséget általában felhasználjuk tesztelésre is.

Mit lehet ilyenkor tesztelni?

Például az engedélykérésre Magyar Köztársaság Lobogójának felvonásához az államfő így válaszol: „Az engedélyt megadom!" Ha erre az engedélyt kérő tiszt az „Értettem!" helyett azt mondja: „Köszönöm!", akkor baj van. Nálunk, velünk pedig soha nem lehet baj!

Koncz alezredes elnézést kér és elnéz a fejem fölött, ami nem nehéz – van vagy 190 centi magas –, és egy kört formáz a két kezével. „Ez most mit jelentett?" – teszem fel értetlenkedve a kérdést.De már nem kell rá válaszolnia. Ahogy hátrafordulok, látom, hogy az érkező díszelgő katonák már hozzák is az emlékmű mögé készített koszorúkat. Az idevezényelt két rendőr tiszthelyettes is régi ismerősként fog kezet az alezredessel, miként az őt üdvözlő veteránok is feszesen emelik sapkájukhoz tisztelgésre a kezüket.

Beszélgetésünk e néhány perc szünet után folytatódik. De már csak egy kérdésre marad idő, hiszen a rendezvényszervezőnek bőven akad még dolga.

Rutinkérdés jön: a legemlékezetesebb és a legmegrázóbb élmény?

A legnagyobb a Szent Korona Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe történő átszállítása volt. A legmegrázóbb pedig, amikor Hejcén először tartottunk megemlékezést a szlovák katonák tragédiájának helyszínén, és láttam az elszenesedett, üszkös roncsdarabokat, a földbe olvadt fémet.

De most már tényleg nincs ideje társalogni az alezredesnek. A díszelgőkkel – fiatal koruk ellenére régi „motoros" valamennyi – fél szavakból is értve még egyszer átveszik a tennivalókat. Helyére állítja a kürtös tiszthelyettes hölgyet is, majd kezet fog a megemlékezés narrátorával és szónokával, akiknek elmondja a szükséges tennivalóikat.

Még egy pillantás körbe, hogy minden rendben van-e, azután egy alig látható jel, és felharsan a kürtszó…

Jó félóra múlva egy kis ízelítőt kapunk a rendezvényszervezők életéből. Ekkor préselődünk be Koncz alezredes szolgálati Opeljébe a kürtös hölggyel és fotós kollégámmal, miután a díszelgők mikrobusza is csordultig van. A következő rendezvény ugyanis húsz perc múlva kezdődik, és máshogy nem érnénk a Vérmezőtől a Budai Várba.

Aznap, pénteken öt különböző eseményen voltak ott a rendezvényszervező alosztály munkatársai. És ez egy átlagos hétköznap volt…

Fotók: Tóth László és a szerző