Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A stresszt is a legjobb a futással oldani

Szöveg: kormany.hu |  2012. április 12. 11:55

A Honvédelmi Minisztérium, az MH Támogató Dandár, az MH Honvédkórház, az MH Geoinformációs Szolgálat, valamint az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségébe tartozó budapesti alakulatok csapatai és egyéni versenyzői vettek részt a püspökszilágyi Kiképzési Bázis és Lőtéren megrendezett mezei futóbajnokságon.

Piros Ottó ezredes, a dandár parancsnokhelyettese nyitotta meg a versenyt, aki szerint ez a bajnokság azért is fontos, mert a legjobb eredményt elérő katonák indulhatnak a Magyar Honvédség bajnokságán. A résztvevők nagy lelkesedéssel indultak el a vállalt táv megtételére, amelyet női és férfi kategóriában, egyéni és csapatversenyben hirdettek meg. A távok közül a 6000 méteres futás jelentette a legnagyobb kihívást, de a 3000 méteres, gyakorlóöltözetben végrehajtott futás és a 4×1000 méteres fegyveres váltófutás is nagy erőpróbát jelentett.

Dr. Varga Annamária orvos százados, aki 2000-től résztvevője a bajnokságoknak − kisebb-nagyobb kihagyásokkal −, a hosszútávot választotta. Az utcai amatőr versenyeken rendszeresen indul, s ha teheti, a honvédségiekre is benevez. Úgy véli, ha valakinek fontos, hogy sportosan, egészségesen

élje az életét, akkor időt kell szánnia a rendszeres mozgásra, ami persze nem könnyű! Orvosként is úgy látja, hogy a munkahelyi terhelést, a stresszt legjobb a futással levezetni. További haszna, hogy ha eddzük testünket, akkor a munkateljesítményünk is jobb lesz tőle. A futás technikáját mindig a terepviszonyoknak és a távnak megfelelően választja, azonban a meleg, a por és az emelkedő befolyásolja az egyéni teljesítményt.

Az MH Támogató Dandár összesített pontversenyének eredménye:

  • I. helyezést ért el: MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont 
  • II. helyezést ért el: Támogató Zászlóalj
  • III. helyezést ért el 32. Nemzeti Honvéd Díszegység
  • IV. helyezést ért el: Maléter Pál Rendészzászlóalj
  • V. helyezést ért el: HM Objektumok Üzemeltetési Igazgatósága
  • VI. helyezést ért el: Szállító Zászlóalj


 MH Támogató Dandár

Fotó: Szabó Lajos zászlós