Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az együttműködésről tárgyalt a török tábornok

Szöveg: Szűcs László |  2010. április 13. 12:54

Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének meghívására hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett İlker Baºbuğ vezérezredes, a Török Fegyveres Erők parancsnoka. A magas rangú vendég több tárgyalást is folytatott meghívójával, a honvédelmi miniszterrel szerdán találkozik.

Katonai tiszteletadással fogadták a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában kedden délelőtt İlker Baºbuğ vezérezredest, a Török Fegyveres Erők parancsnokát. A négycsillagos tábornok Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének meghívására, három napos hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra.

A fogadás után a török vendég megkoszorúzta a Hősök Terén található ismeretlen katona emlékművét, majd négyszemközti tárgyalásokat folytatott vendéglátójával. A megbeszélésen szó esett a közös kiképzésen való részvételről, valamint a Terrorizmus Elleni Védelem Kiválósági Központban való magyar közreműködésről. A tárgyalások során emellett érintették még a további együttműködés területeit is. Elhangzott: az elmúlt években kiemelkedően jó volt az együttműködés a két ország hadereje között.

1595900119
 

A Török Fegyveres Erők parancsnoka ezt követően megtekintette a parlamentet, majd plenáris tárgyalást folytatott a Magyar Honvédség vezetőivel. Ennek során három területet érintettek a tárgyaló felek. Baºbuğ vezérezredes tájékoztatást kapott a magyar transzformáció helyzetéről, valamint arról, hogy a Magyar Honvédség katonái milyen békeműveletekben vesznek részt. A megbeszélésen kiemelt hangsúlyt kaptak a Balkánon és az Afganisztánban zajló magyar missziók, valamint az esetleges együttműködések lehetőségei. A tárgyalás végén a magyar különleges műveleti képességgel is megismerkedhetett a Török Fegyveres Erők parancsnoka.

A török tábornok programja szerdán folytatódik, ekkor udvariassági látogatáson fogadja Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

1595900119
1595900119
1595900119
1595900120
 

 Fotó: Tóth László