Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött a vizsgálat a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. szeptember 11. 12:42

Befejeződött a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ szülészeti és nőgyógyászati osztályán a 2010. február 12-én savlekötő helyett lúgot kapott kismama esetének intézményen belüli részletes feltárása.

A párhuzamosan zajló rendőrségi vizsgálat viszont tudomásunk szerint még nem zárult le. Ugyan az osztályán történtekért az azt vezető orvos mindenkor felelős, most a szóban forgó személy érintettségének megállapítása Szekeres Imre mulasztása miatt nem volt lehetséges. A vizsgálat elrendelésének ugyanis meghatározott jogi keretei vannak, amelyeknek a határidejét nem tartotta be az MSZP kormányának honvédelmi minisztere. Így formai hibák akadályozták meg az osztályvezető érdemi számonkérését. Ezt megelőzően két szakdolgozó felelősségre vonása megtörtént.

Mindezzel együtt – mint az korábbi közleményünkben is olvasható – az intézmény elismeri a történtek miatti kártérítési jogalapot. Sajnálja viszont, hogy a beteg képviselője nem tartotta magát a megállapodáshoz és egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult és perrel fenyegetőzött.

Mint azt korábban is közöltük, ahogyan a belső vizsgálatok sem befolyásolták az egészségi károsodást szenvedett beteg és a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ kártérítési egyezségre vonatkozó tárgyalásait, és a gyógykezelésről szóló vállalásait, az intézmény részéről ezek a szándékok a beteg jogi képviselőjének nyilatkozatától függetlenül továbbra is fennállnak.