Büszkeség és emlékezés a Honvédelem Napján

Tisztelt Ünneplő Állomány!

Idén ünnepeljük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának és egyben a független Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulóját.

A jubileumi évforduló kiemelkedő napja május 21., a Honvédelem Napja. Ezen a napon a magyar hadtörténelem páratlanul sikeres hadjáratának csúcspontjára, Budavár bevételére, és egyben a 12 pontban követelt Nemzeti Õrsereg helytállására emlékezünk.

Arról azonban már kevesen tudnak, hogy a történelem kegyetlen szeszélye folytán I. Ferenc József császár ugyanezen a napon, 1849. május 21-én állapodott meg Varsóban I. Miklós cárral az orosz katonai segítségnyújtásról, amellyel véglegesen eldőlt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kimenetele.

Az elmúlt 160 esztendő, a 159 évvel ezelőtti május 21-éhez is hasonlóan, hadi dicsőségekben és sorscsapásokban egyaránt bővelkedett, ezért az ünnepen emlékeznünk is kell!

Emlékezzünk azokra a honvédekre, akik háborúban estek el, akik szolgálatteljesítés közben haltak hősi halált, vagy éveket szenvedtek hadifogoly-táborokban. Áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló! Nekik is köszönhető, hogy a Magyar Honvédség a kor színvonalán álló haderővé vált, amely megbecsülést vívott ki nem csak idehaza, de a nemzetközi szövetségben is.

De az ünnep nem csak emlékezésre késztet, hanem alkalmat kínál arra is, hogy a mindennapok forgatagából kiszakadva értékeljük eddigi eredményeinket, a jövőre nézve pedig meghatározzuk céljainkat. Az elmúlt több mint másfél évszázad alatt alapvetően megváltozott a társadalom viszonya és elvárása a haderővel szemben. Ma már a honvédelemnek nem a lecsupaszított „ütőképesség" az egyetlen szükséges tulajdonsága. Európa az utóbbi évtizedekben a tömeghadseregek korszakából az expedíciós haderők korszakába lépett át. Jogos igényünk tehát, hogy hazánk ésszerű és korszerű haderővel rendelkezzen. Ennek az elvárásnak pedig nélkülözhetetlen velejárója a társadalmi kontroll, a honvédelem eredményeiről és gondjairól szóló rendszeres számvetés. Mert amint az Alkotmány rendelkezése szerint a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége, úgy hivatásos hadsereg sem létezhet a nemzet, a társadalom elvárásaitól függetlenül; társadalmi akarat nélkül nincs honvédség és nincs honvédelem.

Tisztelt hivatásos, szerződéses és polgári állomány!

„A haza meghívott" – szólt 1848-ban, 160 évvel ezelőtt Mészáros Lázár, az első, független magyar kormány honvédelmi minisztereként. S e rövid mondatban nem csupán a fontos tisztség elfogadásának magasztos oka fogalmazódik meg. Drámaian, mégis egyszerűen sűríti magában a katonai hivatás egész lényegét; amit Mészáros még császári tisztként 1845-ös akadémiai székfoglalójában célul már így összegzett: a nemzeti lét fenntartása.

Ennek a kihangsúlyozása különösen fontos, ha arra gondolunk: hazánk immár esztendők óta az atlanti szövetség tagja. Magyarország fegyelmezett, de semmiképpen sem alárendelt partner e szövetségi rendszerben. Szavunkat komolyan kell venni minden olyan kérdésben, melyben mi magunk is komolyan vesszük saját szerepünket, helyzetünket. Tudnunk kell továbbá, hogy a NATO velünk, de nem helyettünk garantálja a biztonságot. Ezért a magyar honvédelem feladatát sem töltheti ki a puszta partnerségi megfelelés. Hadseregünk célja most és mindenkor a haza védelmére, erősségére lenni.

A megelőző katonanemzedékek kivívták az ország bizalmát és elismerését. Legyenek büszkék ezért arra, hogy a 160 éves Magyar Honvédségben szolgálnak, és odaadó, pontos munkájukkal, fegyelmezettségükkel és emberségükkel erősítsék továbbra is a Magyar Honvédség jó hírét itthon és külföldön egyaránt.

Ehhez a munkához, ehhez a hivatáshoz kívánok erőt és egészséget!

Sólyom László