Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cél az energiamegtakarítás és a megújuló energiák katonai felhasználása

Szöveg: kormany.hu |  2011. december 21. 19:31

Nagy energiafogyasztóból nagy energiamegtakarítóvá kell válnia a Magyar Honvédségnek – hangsúlyozta Márki Gábor. A Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára a tárca napokban megrendezett energetikai konferenciáját nyitotta meg.

A Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal – együttműködésben a Magyar Hadtudományi Társaság Védelmi Infrastruktúra Szakosztályával – szervezte meg a HM Energetikai Konferenciát december 13-án. Az eseményen jelen volt Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, valamint dr. Grabner Péter, a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettese.

A konferencia célja az volt, hogy az energiamegtakarítás és a megújuló energiák katonai felhasználása érdekében elkezdődjön az együttgondolkodás, a közös cselekvés a tudomány képviselői, a magyar gazdaság szereplői és a honvédelmi szféra különböző területei között. Az új, környezetkímélő technológiák felhasználása új teret nyithat a magyar hadiiparnak, illetve új alapokra helyezheti a magyar energetikai ipart.

Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy a tárca büdzséjének jelentős részét teszik ki a különböző költségvetési tételeknél jelentkező energiaköltségek, ezért alapvető feladat az energiával való racionális gazdálkodás, a fajlagos energiafelhasználási mutatóink csökkentése. Márki Gábor hozzátette: a kormány a közelmúltban hagyta jóvá Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervét, amelynek értelmében 2016-ig kilenc százalékos energiamegtakarítás elérésére kell törekedni, és növelni kell a megújuló energia felhasználásának arányát is.

A tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztérium nyitott minden új kezdeményezésre az energiafelhasználás csökkentése területén, így a megújuló energiák hasznosítására vonatkozóan örömmel fogadtuk a Magyar Megújuló Energia Szövetség kezdeményezését.

Egyre növekszik az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, EDA) aktivitása a „Go Green" projekt területén, amelyhez hazánk is meghívást kapott.

Az energiamegtakarítás, a zöld energiák hasznosítása ma már nemcsak az állandó telepítésű katonai létesítmények területén feladat, hanem a tábori telepítés, a hadműveleti területek feladatrendszerétől sem idegen – fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Az Európai Unió energiapolitikájának deklarált célja egy olyan versenyképes belső energiapiac megteremtése, amely garantálja az ellátásbiztonságot, fokozza a megújuló energiaforrások szerepét és csökkenti az importfüggőséget. Az energiapolitika értelmében húsz százalékkal csökkentik az üvegházhatást növelő gázok kibocsátását, az energia felhasználását, illetve húsz százalékkal növelik a megújuló energiaforrások felhasználását. Magyarország uniós tagállamként követi ezeket a célokat és irányelveket.

Az energiamegtakarítás és a megújuló energiák hasznosítása – összhangban a Kormány II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervével – a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal szakmai területein kiemelt feladat. Ennek keretében folyik a megújuló energia felhasználását eredményező KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) programok előkészítése, lebonyolítása is. A hivatal a Magyar Megújuló Energia Szövetséggel is együttműködik az energiamegtakarítási lehetőségek feltárása érdekében.

A hadseregek harctevékenységük miatt nagymértékben függnek a fosszilis energiahordozóktól. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) célja, hogy ezt a függést csökkentse, és növelje a megújuló energiák felhasználásának arányát a védelmi szférában, különösen a válságkezelő műveletekben. Ennek elérésére az ügynökség egy új energiaellátó rendszer kifejlesztését tűzte ki célul. E törekvés jegyében a hadsereg áramellátását biztosító napenergia-előállító rendszer tervének kidolgozása kezdődött meg. A projekt megvalósítására meghívták hazánkat, illetve a Honvédelmi Minisztériumot képviselő szakembereket is. Ezzel a projekttel csökkenthető, illetve részben saját forrásból fedezhető lenne a Magyar Honvédség elektromosenergia-igénye.

A magyar szabványoknak és jogszabályi előírásoknak való megfeleltetés, illetve a részletek kidolgozása folyamatban van.

(HM Sajtóiroda)