Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködve a katonai képességek fejlesztésében

Szöveg: kormany.hu |  2011. december 16. 13:51

Stéphane Abrial-t, a NATO Transzformációért felelős Szövetségi Parancsnokság főparancsnokát december 16-án, pénteken  hivatalában fogadta Hende Csaba honvédelmi miniszter. A szűk körű megbeszélésen szó volt a „smart defence”, azaz az „okos védelem” NATO-kezdeményezéssel kapcsolatos többnemzeti együttműködésről.

1595928929
A megbeszélésen magyar részről részt vett Hende Csaba, honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Siklósi Péter, a honvédelmi tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára.

Stéphane Abrial tábornok, a NATO Transzformációért felelős Szövetségi Parancsnokság főparancsnoka azzal a céllal keresi fel a szövetséges nemzetek fővárosait, hogy a „smart defence" (okos védelem) kezdeményezés kapcsán a többnemzeti együttműködési projektekben való részvételről folytasson megbeszélést partnereivel.

Hende Csaba a budapesti találkozón kiemelte: a gazdasági válság okozta védelmi költségvetés csökkenése következtében, valamint tekintettel a szorosabb együttműködéssel járó katonai előnyökre, Magyarország a továbbiakban még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a többnemzeti megoldásokra. Ebben a tekintetben fontos, hogy a „smart defence" kezdeményezésnek nem csak új együttműködésekre kell összpontosítania, hanem a meglévő együttműködések tapasztalatainak átvételére, illetve a már létező együttműködések jobb kihasználására is. Hende Csaba kifejtette, hogy magyar részről az egyes programokban való részvételnek három kiemelt kritériuma van. Elsődleges, hogy az adott projekt támogassa a hazai képességfejlesztést, lehetőleg regionális körben legyen megvalósítható, valamint hogy a képesség hosszútávon fenntartható, és NATO-, valamint EU- szinten egyaránt hasznos legyen.

1595928929
A megbeszélésen elhangzott: a NATO Többnemzeti Megközelítések munkacsoport által javasolt projekteket tekintve a magyar prioritási lista élén az egészségügyi támogatás áll, amelyet hazánk elsősorban német-magyar bilaterális együttműködés keretében képzel el. Magyarország továbbá a rögtönzött robbanóeszközökkel folytatott támadások elleni védelem (C-IED kiképzés), a vegyi, biológiai, sugár és nukleáris védelmi képességek (CBRN védelem), többnemzeti logisztika, valamint az éleslövészeti lőterek (beleértve az előretolt légiirányítási képességet) területén kíván bekapcsolódni az együttműködésbe.

Az egészségügyi támogatás esetében nem lehet kétséges hazánk elkötelezettsége, hiszen a Honvédkórház hadrendbe kerülésével egy Európában is egyedülálló kórházi képességgel rendelkezünk, nem is beszélve a hazánkban települt Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ lehetőségeiről. A házi készítésű robbanóeszközök elleni védelemmel kapcsolatban kiemelhető, hogy hazánk rendelkezik NATO akkreditált tanfolyammal („Képezd a kiképzőt" – TtT).

Magyarország a Stratégiai Légi Szállítási Képességet (SAC) tekintve a Pápa bázisrepülőtér révén egy közös és fontos képességnek ad helyet, hiszen biztosítja a Szövetség stratégiai szállításának egy igen jelentős részét.

A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a „smart defence" (okos védelem) kezdeményezés hozzásegíti a nemzeteket ahhoz, hogy megfeleljenek a kor kihívásainak, és a prioritások a lehetőségek figyelembevételével, egymással együttműködve fejlesszék képességeiket.

(HM Sajtóiroda)
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária