Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerés az Afganisztánban megsérült katonáknak

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. március 4. 13:02

Sebesülési Szolgálati Érdemjelet adományozott Szekeres Imre honvédelmi miniszter az Afganisztánban nemrégiben megsérült két katonának, Lengyel László századosnak, valamint Kovács Árpád Ferenc szerződéses tizedesnek a Honvédelmi Minisztériumban.

A szűk körben tartott ünnepségen részt vettek a katonák családtagjai, valamint Benkő Tibor altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoka, és Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka is.

Dr. Szekeres Imre a katonáknak azt mondta: nagyon komoly feladatot hajtottak végre és sokat tettek a honvédség tekintélyéért, hírnevéért itthon, illetve Afganisztánban egyaránt. A miniszter úgy fogalmazott: nehéz volt itthonról megítélni, mit jelenthettek azok a percek, melyeket a katonák átélték. „A jelentés, melyet az önök parancsnokaitól kaptam azt mutatta, nagyon felkészülten, komolyan és egymást segítve reagáltak a történtekre. Szeretném önöknek megköszönni azt, amit a Magyar Köztársaságért tettek, és azt is, hogy sebesülésük ellenére is vállalták, hogy továbbra is kint maradnak társaikkal, és csak a váltással térnek haza. Az 1500 katona, aki az elmúlt három és fél évben már szolgálatot teljesített Afganisztánban, magas színvonalon tett eleget feladatainak, így önök is. Bízom benne, hogy a cél, hogy a terrorizmust Afganisztánban visszafordítsuk, valamint hogy Magyarország biztonságban legyen, az önök hőstettével még közelebb került", mondta Dr. Szekeres Imre, aki ezután a katonáknak „a katonai szolgálattal összefüggésben, ellenséges tevékenység következtében elszenvedett sérülésben megnyilvánuló áldozatkészség elismeréséül" átadta a Sebesülési Szolgálati Érdemjelet.

1595898013
 

Lengyel László százados, valamint Kovács Árpád Ferenc szerződéses tizedes február 7-én sérült meg, mikor gránátvetővel (RPG) támadták meg a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport konvoját az Észak-Afganisztánban lévő Baglán tartományban; a sérülteket helikopterrel azonnal a közelben lévő kunduzi kórházba szállították, ahol a tizedes sérüléseit ambuláns ellátás keretében ellátták, a századost megműtötték. A két katona a PRT hetedik váltásával tért vissza Magyarországra.

Az esetről részletesen itt olvashat.

1595898013
1595898013
1595898013
1595898014
1595898014
1595898014
1595898014
1595898014
1595898015

Fotó: Dévényi Veronika