Emberek tudtak maradni az embertelenségben

Szöveg: Kánya Andrea | 2009. szeptember 7. 15:54

A HM hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötetet, amely a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft. és a Hibernia Nova Kft. közös kiadásában jelent meg.

Az eseményen köszöntőt mondott Tömböl László mk. vezérezredes, a HM
Honvéd Vezérkar főnöke, Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár
polgármestere és Dr. Holló József altábornagy, a HM HIM főigazgatója, valamint jelen volt – a kiadó részéről – Orgovány István a HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezetője is.

2009. május 29-én Dr. Sólyom László köztársasági elnök az olaszországi Doberdo Del Lago településen felavatta az első világháborúban a magyar katonák által épített, de még fel nem szentelt emlékkápolnát. A kápolna, ami példás civil összefogás eredményeként a Széchenyi Tudományos Társaság és Dr. Szunai Miklós támogatásával készülhetett el, emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak.

Az I. világháborúban, a „nagy háborúban" a Doberdó–fennsík kopár szikláin, a védőállások legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül elsősorban Magyarországról érkező ezredek harcoltak, és a legnehezebb körülmények között védték az Osztrák-Magyar Monarchiát. A súlyos veszteségeket elszenvedő katonák egyik legfontosabb emlékhelyévé vált a Doberdói-fennsík.

Harc a kopár sziklákon

A fennsík védelmének két legfontosabb pontján összesen nyolc magyar ezred harcolt az ellenséggel a szörnyű és viszontagságos időjárás viharai közepette. A magyar ezredek sok ezer elesett hősét a fennsík temetőjében temették el. Ezek között a legnagyobb a Vallone-völgyben, Devetachinál található 20. honvéd, valamint Visintininél található a 17. közös hadosztály temetője.

Az egykori sírokat felszámolták, ám Visintininél megmaradt az 1918-ban magyar katonák által épített kápolna, amelynek felszentelésére a háború befejezése miatt már nem került sor. A magyar és olasz társadalmi szervezetek összefogásával felújított Magyar Emlékkápolna őrzi az egykor Doberdón elesett és a környéken eltemetett hősök emlékét.

Ahogyan a kápolna, úgy a most megjelent Magyar ezredek a Doberdó- fennsík védelmében című kötet is a HTBK kezdeményezésére, valamint széleskörű összefogás eredményeként születhetett meg. A szerzők, Rózsafi János, Stencinger Norbert és Pintér Tamás könyvükben felelevenítik a doberdói harctéren küzdő budapesti, székesfehérvári, debreceni, szegedi, nagyváradi, temesvári és karánsebesi katonák mindennapjait, harcait, szenvedéseit és hőstetteiket is.

Ember az embertelenségben

A Magyar Örökség Díjas Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum a könyvbemutatóval emlékezett a hősökre. A bemutatón Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke úgy fogalmazott: erre a műre hosszú évtizedek óta várunk. „Azoknak a katonáknak állít emléket ez a kötet, akik esküjükhöz híven teljesítették kötelességüket, életüket adták azért, amit a nemzet megkövetelt", fogalmazott.

Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere a bemutatón hangsúlyozta: Székesfehérvár mindig is katonaváros volt, sokat szenvedett, de a polgárok is sokat tettek a településért. „1914-ben úgy búcsúztatták a katonákat: Nemsokára hazajöttök. Sokan azonban hadirokkantként tértek haza, vagy sehogy. Akik viszont hazajöttek, összefogtak, és több emlékművet is állítottak, adományokból", mondta a polgármester, majd hozzátette: „Kötelességünk emlékeztetni azokra, akik hittel, odaadással a haza szolgálatába álltak."

Dr. Holló József beszédében elmondta: több mint 90 éve fejeződött be az első világháború, amely a világ úgynevezett első modern háborúja volt, és világszerte 10 millió katona halálát követelte. Az igazgató szerint a szerzők jól fogták meg a kérdés lényegét: „Fel kell tárni a borzalmakat, amit katonáink megszenvedtek", mondta az igazgató, aki kiemelte: sokan vizsgáztak most jelesre, akik felkarolták a könyvet.

Dr. Holló József a kötetből kiemelte többek között azt az esetet, mikor 1916 karácsonyán az egymástól 30 méterre lévő magyar és olasz katonák az árokból csokoládét és cigarettát küldtek egymásnak. „Az ember ember tudott maradni az embertelenségben", mutatott rá a főigazgató, aki ugyanakkor emlékeztetett: rengeteg magyar katona soha nem tért vissza. A 107 éves László György négy éve elhunyt. Õ volt az utolsó élő szemtanúja a borzalmaknak.

Dr. Holló József beszéde végén hangsúlyozta, jelentős kutatások folynak már régóta itthon és külföldön is a hadszíntereken. „Már sok expedíciót szerveztünk csataterekre, és ezt folytatni kell. Amit e három szerző létrehozott, érték, mert a kötet által közelebb jutunk a történelem megismeréséhez."