Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos témák a brüsszeli NATO-értekezleten

Szöveg: kormany.hu |  2012. február 2. 12:54

Hende Csaba honvédelmi miniszter részt vesz a február 2-án, csütörtökön kezdődő, kétnapos NATO védelmi miniszteri értekezleten, Brüsszelben. A találkozót követően a honvédelmi tárca vezetője egy nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára látogat el Münchenbe.

A védelmi miniszteri találkozó napirendi pontjai között szerepel a májusra tervezett chicagói csúcsértekezlet előkészítése. A májusi, állam- és kormányfők részvételével tartandó csúcstalálkozón szó lesz többek között a 2010-es, Lisszabonban elfogadott NATO Stratégiai Koncepció végrehajtásáról.

1599087451
A témák között szerepel az „okos védelem", azaz a katonai képességfejlesztés racionalizálása a NATO-tagállamok többnemzeti együttműködésén keresztül. Ez azért is fontos, mert abban hazánk regionális vezető szerepkört vállalt a házi készítésű robbanóeszközök elleni védelem, a harctéri egészségügyi ellátás és a regionális légtérrendészet terén.

A védelmi miniszteri értekezlet résztvevői áttekintik továbbá a jelenlegi NATO-műveleteket. Szó lesz a KFOR-erők tevékenységéről, amely a legjelentősebb stabilizáló erőnek bizonyul a Nyugat-Balkánon. E térség stabilitása Magyarország alapvető nemzeti érdeke is.

A megbeszélések témája lesz a NATO jelenlegi legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő, afganisztáni művelete, amelyben a világ országainak több mint egynegyede vesz részt. Hazánk jelenleg mintegy négyszázharminc katonával járul hozzá a NATO első számú missziójához. A magyar honvédek több mint fele kiképző-mentoráló feladatokat lát el.

A brüsszeli értekezlet lehetőséget ad további, kétoldalú megbeszélésekre: Hende Csaba várhatóan találkozik, s megbeszélést folytat cseh és új-zélandi kollégájával.

A magyar honvédelmi miniszter a brüsszeli találkozó után elutazik Münchenbe, ahol részt vesz a nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A február 3−5. között – immár negyvennyolcadik alkalommal − megrendezendő eseményen többek között jelen lesz Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is. A konferencia témái között szerepel az Európai Unió katonai szerepe, annak vizsgálata, hogy miként lehet növelni az európai katonai erőt a kiadások növelése nélkül.

(HM Sajtóiroda)

Fotó: nato.int