Holland nagyköveti látogatás
Szöveg: hm.gov.hu | 2010. július 9. 15:17Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter július 6-án hivatalában fogadta Robert Milders urat, a Holland Királyság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetét és Jan Korteweg alezredes, véderőattasét.
Kölcsönös üdvözlések után a miniszter tájékoztatást adott a Honvédelmi Minisztériumban bekövetkezett változásokról, a több tábornok és főtiszt felmentését eredményező korrupciós eljárásról, hangsúlyozottan szólt a Magyar Honvédség kiemelkedő helytállásáról az árvíz okozta rendkívüli helyzetben.
Nagykövet kérdésére válaszolva dr. Hende Csaba kiemelte, hogy a pápai repülőbázison szolgáló holland katonák adózásával és gyermekeik iskoláztatásával kapcsolatos kérdések megoldását különösen fontosnak tartja, ezért a helyzet kezelésére miniszteri megbízottat nevezett ki.
A honvédelmi miniszter a Pol-e-Kohmri tábor átadás-átvétele során keletkezett és még fennálló tartozásunk kiegyenlítésére megfelelő megoldásnak tartja a 2011-ben tervezett holland gyakorlat Várpalotán történő végrehajtását, azonban hangsúlyozta, hogy környezetvédelmi és infrastrukturális okok miatt a lőtér kapacitása csak 2500 fő részvételét teszi lehetővé. Számítások azt mutatják, hogy a gyakorlat során nyújtandó szolgáltatások várhatóan kompenzálják a fennálló tartozást.
A Többnemzeti Helikopter Kezdeményezéssel kapcsolatban dr. Hende Csaba kifejtette, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is keressük a megoldást, hogyan tudnánk hozzájárulni a szállítóhelikopter képességhiányok csökkentéséhez a Szövetség műveleteiben. Nagyra értékelte a holland fél segítségét és kérte a nagykövet közbenjárását a holland kormánynál a felajánlott pénzügyi támogatás érdekében.
Robert Milders nagykövet tájékoztatta miniszter urat, hogy a holland belpolitikai helyzet miatt afganisztáni szerepvállalásuk jövője kérdéses. Jelenleg – saját véleménye szerint – egy rendőrségi kiképző misszió keretein belül képzelhető el Hollandia további részvétele.
A látogatás végén miniszter megköszönte nagykövet látogatását, méltatta a távozó holland véderőattasé munkáját és további karrierjéhez sok szerencsét kívánt.
Szöveg: Baumgartner Edit
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária