„Kell az esély, hogy a katona hite szerint éljen a seregben is”

1990-ben végzett az Országos Rabbiképző Intézetben. Mikor a rabbi hivatást választotta, már motoszkált a fejében a katonaság gondolata is?

Álmomban sem jutott eszembe, hogy katona legyek, sőt. Akkor voltam sorköteles, mikor még a Magyar Néphadsereg létezett, amiben nem igazán lehetett a vallást gyakorolni. A Dávid-csillag a nyakamban lóg már 25 éve. Nagyanyámé volt, és mikor elment, megörököltem. Bevonultam sorkatonának, majd azt mondták, Frölich elvtárs, ezt tüntesse el. Nincs az a pénz – mondtam. Erősködtek, hogy itt ez tilos, ám azt kértem, mutassák meg, hol van ez leírva. Miután tudtuk, hogy a Néphadseregben ez a hozzáállás, mindent elkövettem, hogy megússzam a sorozást. Két évig sikerült is, aztán mégis beszippantott a gépezet. A rendszerváltás után bóklásztam a Síp utcai székházban a folyosón, ahol megállított Landeszman György, akkori vezető főrabbi, és megkérdezte, nem akarok-e tábori lelkész lenni. Ekkor beugrott Otto Katz a Svejkből, és azt gondoltam, dehogynem! Azt sem tudtam, mi az, hogy tábori lelkész. Egyébként később, a négy éves előkészítő munkában késhegyre menő vitákat folytattunk arról, hogy egy lelkész egyáltalán legyen-e katona vagy sem. Akkor még mi sem tudtuk, hogy katonák leszünk.

Tehát fejtörést okozott, hogy hogyan egyeztetik össze a vallást a hadsereggel?

Fordítsuk meg ezt a kérdést. A háború egyrészt nem egy kötelező aktus – Európában most sincs. Másrészt katonának lenni nem azt jelenti, hogy fegyvert akarok fogni a kezemben, hanem egyrészt azt, a fiatal kipróbálja magát – kipróbálja, hogyan áll helyt a hadseregben. Másrészt pedig van benne hazafias tartalom: a hazámért akarok tenni valamit azzal, hogy bevonulok. Aki beáll katonának, az is emberből van, megvan a maga hite, a maga vallása – megjegyzem, a hit és a vallás nem feltétlenül ugyanaz. Kell az esély, hogy a katona hite és meggyőződése szerint éljen a seregben is. Innentől egy lépés az az elgondolás, hogy kell egy lelkész. Továbbmegyek: ha háború van, abszolút felértékelődik a lelkész szerepe. A harcból emberek jönnek vissza, vagy emberek indulnak olyan útra, ahonnan nem tudják, visszajönnek-e. Hihetetlenül erősíteni és vigasztalni tud a lelkész. Nem beszélve a különböző vallási rituálékról: nagyon fontos látogatni, gondozni a sebesülteket, temetni vagy az utolsó kenetet feladni. Végezetül: a tábori lelkész nem visel fegyvert.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen PhD-zett. Mi volt a kutatási területe?

Három éve költözött át ide, a Wesselényi utcába a Tábori Rabbinátus. Mi volt a költözés oka?

Az első hivatali helyiségünk a HM III-ban volt, ami egy zárt katonai objektum, így megközelítése kissé problematikussá vált. Itt azonban az ajtó nyitva áll. Nem kell előre bejelentkezni, nem kell különböző beléptetési procedúrákat végigcsinálni. A másik fontos szempont a költözésénél pedig az volt, hogy átjöttünk a „gettó" közepére. Minden, ami a zsidó vallásos élethez tartozik, itt van körülöttünk; kóser üzletek, a Dohány-templom, az ortodox templom, a hitközség, valamint a Mazsihisz székház, amivel napi kapcsolatban állunk. Továbbá az is előny a HM III-mal szemben – annak ellenére, hogy én nagyon szerettem ott lenni-, hogy itt van egy imatermünk és egy könyvtárunk. Azt gondolom, az összes érvnél erősebb ez a két új helyiség.

A könyvtárban nemcsak vallásos tematikájú könyvek, hanem mindenféle műfajú kötet is található. Hogyan gyűjtötték össze a készletet?

Valóban igen tartalmas a könyvtárunk, még mongol-lengyel szótár is van. Mikor ezt az ingatlant megvettük (értem ezalatt a Honvédelmi Minisztériumot), azt terveztük, hogy szép lassan feltöltjük könyvekkel. Nem egy, vagy tíz évre terveztünk, hanem évszázadokra előre. Szerencsénk volt, mert a Honvéd Kórháznak megszüntették a könyvtárát, és felhívtak, hogy szemezgethetünk a készletből. A munkatársaim mindent áthoztak, itt pedig válogattunk. Idehoztak több ezer könyvet és több napon keresztül mást sem csináltunk, csak válogattuk a köteteket, így ma találunk itt útikönyvet, krimit, gyermekkönyveket. Könyvet nem dobunk ki, így szinte minden egyes könyv megmaradt nálunk.

A Tábori Rabbinátus 1994 óta létezik. Szervezett formában előtte nem létezett zsidó lelkészi szolgálat?

A Zsidó Tábori Lelkészség, ha nem is organizált formában, de már 1848-ban megjelent. Előtte a zsidók nem igazán teljesíthettek katonai szolgálatot sem a magyar, sem pedig az osztrák hadseregben. Először a Nemzetőrségbe léphettek be tömegével, és ott jelentek meg a tábori rabbik először, Lőw Lipót, Einhorn Ignác és társaik. Az első világháborúra már kialakult a zsidó tábori lelkészség, mint szervezett egység, és a második világháborúig működött is.

Hogyan tájékozódhatnak a zsidó vallású katonák a rabbinátusról?

Hivatalosan nem vagyunk ott minden kilométerkőnél, ráadásul momentán a rabbinátus rabbi állománya is elég gyér; pontosabban kifejezve egyedül vagyok. A csodákra tehát még várni kell, nem tudok multiplikálódni, anyagaink azonban mindenhol megtalálhatók.

A misszióban lévő katonákkal is tartják a kapcsolatot?

A misszió részünkről egy át nem látható terület: nem tudjuk pontosan, mely zsidó katonák vannak misszióban – erre tehát nincs adatunk. Ellenben nemrég dobozolt kóser élelmiszert küldtünk ki, ezzel támogatva a missziót teljesítő katonákat. Abból indultunk ki, hogy a kósert megeszi az is, aki amúgy nem tartana rá igényt. Jó visszhangja volt az akciónak egyébként, elfogyott minden.

Van valamilyen együttműködés az izraeli rabbinátussal?

Igen, tartjuk a kapcsolatot. Tavaly meghívtuk az új izraeli katonai főrabbit, valamint elődjét is, és mi is mentünk látogatóba.

Milyen fontos eseményeket tartanak számon itt, a rabbinátusban?

A zsidó ünnepeket természetesen mindig megüljük, akár itt, akár együttműködve a Dohány-körzettel. Az utóbbi 15 év legfontosabb eseménye most januárban volt; a rabbinátus ugyanis Tóra-tekercs nélkül olyan, mint a katona puska nélkül. Tavaly novemberben viszont beszereztünk egyet. Tudni kell, hogy egy vadonatúj Tóra alsó hangon körül-belül 30-40 ezer dollár.

A holokauszt-megemlékezésre is hangsúlyt fektetnek?

Mint tábori rabbinátus ódzkodunk attól, hogy saját holokauszt-megemlékezést tartsunk. Viszont sok vidéki megemlékezésen részt veszünk.

Miért ódzkodnak a megemlékezésektől?

Azért, mert ez nem az a közeg. A holokauszt áldozatai többségükben civilek. Azért mondom, hogy többségükben, mert mint tudjuk, a zsidó férfiakat behívták munkaszolgálatra katonai behívóval, egyenruhában, egy szál lapáttal felfegyverkezve. A munkaszolgálat tulajdonképpen egy eufemizált gyilkosság volt. E zsidó katonák kevesebben voltak, hiszen a hatszázezer áldozat kisebb hányadáról beszélünk. Azt gondoljuk, hogy a hadsereg, mint főszíntér nem a holokauszt megemlékezések helye, ám ebből a kapcsolódási pontból kifolyólag veszünk részt Hegyeshalomtól kezdve Nyíregyházáig a megemlékezéseken.

A közeljövőben készülnek valamilyen eseményre?

Zarándoklatra a recesszióból kifolyólag egy-két éven belül nem kerül sor. Azon gondolkodunk, hogy szervezünk egy auschwitzi emlékutat, vagy valamilyen belföldi zarándoklatot, de ez még a jövő zenéje. Ünnepek szerencsére mindig lesznek.