Kilencven év zöld barettben

Szöveg: Szűcs László | 2008. november 10. 15:06

November 11-e, Szent Márton napja a felderítők csapatünnepe. Természetesen ezen a napon nemcsak az alakulatoknál és a parancsnokságokon szolgáló felderítő katonák ünnepelnek, hanem a hírszerzéssel foglalkozó „zöld barettesek” is.

Sok más, a Magyar Honvédséget érintő évforduló mellett a katonai felderítés és hírszerzés is jubilál 2008-ban: kilencven esztendővel ezelőtt, 1918 novemberében alakult ki az önálló magyar katonai felderítés.

November 11-e egyébként is ünnep a felderítő katonák számára, hiszen ez védőszentjük, Szent Márton napja. Úgy tartja a mondás, hogy katonai felderítésre azóta van szükség a világon, mióta az emberek uralják a bolygót. Az egyes embercsoportok már a kezdetek óta gyakran kerültek fegyveres konfliktusba egymással. Természetesen minden fegyveres összetűzés kimenetelét meghatározza a felderítés minősége, mivel az jelentős befolyásoló tényezőnek számított a különféle döntések előkészítésében.

Bár a történelem során az talán soha nem fordult elő, hogy egy-egy ütközetben a győzelmet kizárólag a felderítésnek köszönhetően sikerült kivívni, a hírszerzők információi nélkül a legkiválóbb hadvezér sem lett volna képes megvívni egy csatát a siker reményében.

Szent Mártontól-Koncz Mártonig

A történelem folyamán egyre nagyobb megbecsülés övezte a felderítő katonákat, akik – más „fegyvernemek" harcosaihoz hasonlóan – védőszentet is választottak maguk számára. Az életét és tetteit övező legendák nyomán döntésük Szent Márton személyére esett, aki az egykori Pannónia földjén született és maga is katonaként szolgált. Személyében és cselekedeteiben egyaránt megnyilvánultak az olyan általános emberi és katonai erények, mint a vitézség, a bátorság, a becsületesség, az odaadás, a harcok során megsebesültek gyámolítása, az önfeláldozás és az igazságra való törekvés. A Magyar Honvédségben Szent Márton napját immár másfél évtizede a felderítők napjaként ünnepeljük.

A felderítés nem látványos tevékenység. A felderítő katonák viszonylag ritkán kerülnek a harci beszámolók

középpontjába. Ennek ellenére a magyar hadtörténelem is örökített meg az utókor számára kiemelkedő felderítő eseményeket. Ezek egyike a Rákóczi-szabadságharc legendás hírű hírszerzőjének, Koncz Mártonnak a története, aki a vértanúságot is vállalva végezte munkáját. Emlékét és nevét napjainkban a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere által 1996-ban alapított díj őrzi, amelyet minden évben egy kiemelkedő munkát végző felderítő katona vehet át a felderítők napján.

A magyar katonai felderítés történetében a Rákóczi-szabadságharc leverését követően másfél évszázadon keresztül nem történt említésre méltó esemény. Nem hozott különösebb változást az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszaka sem, holott az sejthető, hogy a magyar honvédseregek győzelmeiben a felderítő katonáknak is jelentős szerep juthatott.

Az I. Világháborút követően viszont gyökeresen megváltozott a katonai felderítés jellege, világszerte erre az időszakra tehető a hírszerzés és a felderítés intézményesülése. Természetesen így volt ez Magyarországon is. Ekkor jött létre a magyar történelemben első alkalommal az önálló magyar katonai felderítés és hírszerzés.

Az önállósodás…

Az elmúlt kilencven esztendő történetének felelevenítésében dr. Sallai Imre nyugállományú ezredes, a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal (MK KFH) tanácsosa, a szervezet Humán Igazgatóságának szervezeti keretébe tartozó Szakmatörténeti Gyűjtemény gondozója volt a honvedelem.hu segítségére. Elmondta: az I. Világháború végéig a magyar felderítők az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének részeként végezték munkájukat. A vesztes háborút követően a Monarchia felbomlott, s ekkor vált lehetővé az önálló magyar katonai felderítés megteremtése.

Az önállósodás sajnos egy igen nehéz időszakban, a vesztes háborút követően következett be, ami rá is nyomta a bélyegét a további fejlődésre. Így nem véletlen, hogy rövid időn belül több komoly átszervezés is bekövetkezett – árulta el Sallai Imre. Hozzátette: az önállósodás az 1918. októberi „őszirózsás" forradalom idején megalakult Károlyi-kormánynak köszönhető, amely azonnal hozzákezdett a külügyi apparátus kiépítéséhez, és november közepére a Hadügyminisztériumban létrehozták az 1. Hírszerző Osztályt. Ennek az élén – vezérkari őrnagyi rendfokozatban – az a Stojakovics Demeter állt, aki néhány évtizeddel később Sztójay Döme néven vált ismertté és Magyarország miniszterelnökévé.

Ugyancsak ekkor hozták létre a Hadügyminisztérium keretében a 8. számú Katonapolitikai Osztályt, amely az országot érintő katonapolitikai kérdések feldolgozásával, és a tervbe vett katonai meghatalmazottak – vagyis attasék – kiküldésének előkészítésével foglalkozott. Ennek az osztálynak a vezetője Tánczos Gábor tábornok volt.

Az attasékkal kapcsolatos korabeli érdekesség, hogy első körben négy helyen tervezték katonai attasé hivatalok működtetését, többek között Zágrábban is. Az első, bár csak néhány hétig Zágrábban szolgáló katonai meghatalmazottat Gömbös Gyula őrnagynak hívták, aki később szintén magyar miniszterelnök lett – mondta dr. Sallai Imre.

Az önálló magyar katonai felderítés történetében, a megalakulását követően, rövid időn belül több változás is történt. 1919 márciusában kikiáltották a Tanácsköztársaságot, s az új hatalom felállította „saját" vörös hadseregét, amelynek szervezetében a II. Osztály végezte a hírszerzést-felderítést.

A 133 nap után elbukó Tanácsköztársaságot követően létrehozott Nemzeti Hadseregnél ismét átszervezték a hírszerzést és a felderítést. Ez az időszak sem tarthatott sokáig, mivel a trianoni békeszerződések értelmében Magyarországnak súlyos korlátozásokkal kellett szembenéznie – nem

rendelkezhetett például vezérkarral. Vagyis nem lehetett hivatalosan sem felderítése, sem pedig hírszerzése. Emiatt e tevékenység „fedetten" működött tovább, a 2. osztály fedőneve Nyilvántartó Iroda volt, amelynek az élén továbbra is Sztójay maradt, ám ekkor már tábornoki rendfokozattal. Ugyancsak rejtetten működött a katonai attaséi szolgálat is

Magyarország egészen 1928-ig nemzetközi ellenőrzés alatt állt, nemzetközi bizottság ellenőrizte a Trianonban hozott rendelkezések betartását – mesélte a dr. Sallai Imre nyugállományú ezredes, majd arról beszélt, hogy az időszak végére, 1927-re már mérséklődött az ellenőrzési szigora, s hivatalosan is engedélyezték a vezérkar felállítását, a katonai attasék hivatalos kiküldését és működését. Ismét hivatalos szervezeti elemmé vált a Vezérkar keretében a 2. Osztály, amelynek továbbra is a felderítés, hírszerzés volt a fő funkciója. 1928-ban pedig kivonult a nemzetközi ellenőrző bizottság, tehát ismét lehetővé vált az honvédelem személyi, szervezeti és technika fejlesztése.

Vakok Intézete és Varsói Szerződés

Nagyjából eddig tartott az önálló magyar katonai felderítés és hírszerzés kilencven éves történetének első időszaka. Ezt követte a II. Világháború. A háború ideje alatt a magyar felderítés-hírszerzés a német szövetséges elvárásaihoz alkalmazkodva, szövetségi keretben folyt, majd az újabb vesztes háborút követően ismét radikális cezúra, a felderítés és hírszerzés teljes szétesése, majd intenzív újjászervezése következett. Kialakították az új szervezetet, nagy ütemben megkezdték annak személyi állománnyal való feltöltését, valamint a működés feltételrendszerének megteremtését is – elevenítette fel a történteket a KFH tanácsosa. Kiemelte: a háborút követően Debrecenben, az Ideiglenes Kormány székhelyén, a történelem fintora folytán a Vakok és Némák Intézetében azonnal megalakult a katonai felderítés szervezete is, mégpedig Katonapolitikai Osztály néven. Ennek a szervezetnek a fejlesztése folyamatosan tartott, s az osztályból rövid időn belül Katonapolitikai Csoportfőnökség jött lére. Következő lépésként megalakult a kialakított eddigi szervezetre alapozva a Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség, amelynek egyik csoportfőnöksége lett a katonai felderítés.

1950. február 1-jén önállóvá vált a katonai felderítés, mint a Honvédelmi Minisztérium IV. Főcsoportfőnöksége. Ez az időszak 1953-ig tartott. Ekkor alakult meg a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökség (MNVK 2. Csoportfőnökség) a katonai felderítés és hírszerzés alapvető rendeltetésével. A magyar hadászati-hadműveleti felderítés ezzel a megnevezéssel működött tovább egészen a rendszerváltozásig.

Sallai Imre szerint érdemes megemlíteni, hogy ebben az időszakban a szovjet csapatok magyarországi jelenléte érdemben nem befolyásolta a magyar katonai felderítés szakmai munkáját, bár természetesen működött szovjet tanácsadó a csoportfőnökségen és a Varsói Szerződés, különösen a szovjet vezetés felderítő igényeit illett figyelembe venni.

Szakmai „rendszerváltás"

A katonai felderítés szakmai „rendszerváltása" viszonylag zökkenőmentesen ment végbe, de nem akármilyen nehézségű feladatokkal. Hiszen gyökeresen átalakultak a geopolitikai-geostratégiai feltételek, új típusú veszélyek és fenyegetések jelentek meg, gyökeresen átalakult a magyar honvédelem rendszere. Természetes tehát, hogy mindez a magyar katonai felderítés és hírszerzés permanens alkalmazkodását, korszerűsítését követelte és követeli meg.

A társadalmi-politikai rendszerváltozás törvényszerűen magával hozta a Magyar Néphadsereg átszervezését. Az új idők kezdetét jelentette a Magyar Honvédség vezetési és szervezeti struktúrájának átalakítása, ami értelemszerűen a felderítést és a hírszerzést is érintette – mondta végül Sallai Imre.

A katonai felderítés és hírszerzés történetében a legfontosabb év az 1995-ös esztendő volt, amikor is az Országgyűlés elfogadta a 125/1995. évi törvényt a nemzetbiztonsági szolgálatokról – ezt már a Katonai Felderítő Hivatal humán igazgatójától, az idei esztendő Koncz Márton díjasától dr. Tömösváry Zsigmond nyugállományú dandártábornok, főtanácsostól tudjuk meg. Elmondta: a törvény értelmében mind az öt nemzetbiztonsági szolgálat – így a katonai felderítő hivatal is, amelyet az MNVK 2. Csoportfőnökségéből alakítottak meg – önálló, országos hatáskörű szervezetté alakult. És e jogszabály minden egyes nemzetbiztonsági szolgálat feladatkörét szabályozta.

Tömösváry tábornok kiemelte: az 1995-ös év jelentős változása még az is, hogy ekkor vált szét a katonai felderítés és hírszerzés, valamint a csapatfelderítés, más nevén a hadműveleti-harcászati felderítés. Utóbbit a továbbra is a vezérkarhoz tartozó felderítő törzs felügyelte. Feladatuk pedig a csapatok érdekében végzett felderítő tevékenység lett, mégpedig a parancsnoki munka, a döntéselőkészítés támogatása céljából.

Az MK KFH feladatát a mai napig az 1995-ös törvény szabályozza – árulta el Tömösváry Zsigmond. Eszerint itt végzik az

ország számára fontos, a biztonságpolitika katonai elemére vonatkozó, külföldi eredetű és külföldre vonatkozó információk gyűjtését, nyilvántartását, valamint minderről a hazai felső vezetés tájékoztatását. Ugyancsak e jogszabály garantálja, hogy a KFH-nak a Honvéd Vezérkar katonai tervezéséhez szükséges információ igényét is ki kell elégítenie, valamint segítenie kell a harcászati-hadműveleti feladatok tervezését és a kiképzést is.

A Katonai Felderítő Hivatal – amelynek hivatásos katonai állománya „papíron" a Magyar Honvédség állományába tartozik, s onnan vezényléssel kerül át a KFH-hoz – szolgálati elöljárója a honvédelmi miniszter. Mégpedig oly módon, hogy a nemzetbiztonsági feladatokért felelős miniszterelnök ezt a jogkörét a katonai titkosszolgálatok vonatkozásában a honvédelmi miniszternek, a polgári titkosszolgálatok vonatkozásában pedig egy tárca nélküli miniszternek adta át.