Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Szent Istvánt a katonák is védőszentjükként tisztelhetik”

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. augusztus 23. 9:37

Az egyenruha alatt is szív dobog – hangsúlyozta az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (MH KPTSZI) együttes Szent István napi állománygyűlésén Kótai Róbert főhadnagy, katolikus tábori lelkész Szentendrén.

1595923515
Az állománygyűlésen a Himnuszt követően először Mikusi Zsolt ezredes, az MH KKB parancsnoka köszöntötte a megjelenteket. Felidézte államalapító királyunk életművének máig ható tanulságait, az ünnepnap kapcsán elismeréssel szólt a szentendrei laktanyában szolgáló katonák tevékenységéről, és szót ejtett a jövő feladatairól, perspektíváiról is. Ezután Mikusi ezredes és Rieger László mérnök alezredes, az MH KPTSZI megbízott igazgató-helyettese átadták a honvédelmi miniszter elismeréseit.

Az ünnepségen került sor a bázis Mecséri János Kiképző Osztály nemzetközi kiképző alosztály kiképző tiszthelyetteseinek munkáját elismerő akkreditációs okmány ismertetésére, amelyet a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság részéről Viereck altábornagy írt alá. Ennek értelmében az MH KKB jogosult a házi készítésű robbanóeszközök elleni védelem (C-IED) NATO akkreditált tanfolyamok szervezésére és levezetésére.

Az elismerések átadását követően Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész szólt Szent István államalapító munkásságáról. Mint mondta, Szent Istvánt a katonák is védőszentjükként tisztelhetik, erényeit ma is gyakorolhatják. „Minden egyenruha alatt szív dobog, ezért többet kell, hogy lássunk, mint csupán a hétköznapok anyagi dolgait. Több kell: legyen áldás az életünkön", fogalmazott, majd beszédének végén megáldotta a nemzeti színű szalaggal átkötött, új búzából sütött kenyeret, amit aztán Mikusi ezredes szegett meg, és az ünnepség végeztével a honvédek közösen fogyasztottak el.

1595923515

 Fotó: A szerző felvételei