Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újjáépül a magyar hadiipar

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. március 2. 12:50

A hazának ma is szüksége van felkészült mérnök katonákra, akik összekötő szerepet játszanak a honvédelem, a tudomány és az ipar között! – hangsúlyozta Márki Gábor. A tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára a haditechnikai kutatók és fejlesztők napján, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett ünnepségen mondott beszédet március 1-jén.

Hende Csaba a haditechnikai kutatók és fejlesztők napja alkalmából írt levelében – amelyet az ünnepségen felolvastak − méltatta a Haditechnikai Intézet dicsőséges múltját. Kiemelte, hogy az intézet a maga korában világszínvonalú válaszokat adott a neki feltett kérdésekre, hiszen „szakmájuk iránt elkötelezett kitűnő tudósok és mérnökök dolgoztak benne".

A honvédelmi miniszter levelében kiemelte: a Magyar Honvédség megújításához elengedhetetlenül hozzátartozik anyagi hátterének teljes újragondolása.

„Újra kell építenünk egykor szép napokat látott, és az ország gazdaságát rendkívül komolyan szolgáló hadiiparunkat, amely nemcsak munkahelyeket tartott fönn és a GDP-hez járult hozzá jelentős összegekkel, de segítette új technológiák megjelenését és meghonosodását is" – fogalmazott a tárcavezető.

Márki Gábor (képünkön), a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében kiemelte: a haditechnikai kutatók és fejlesztők munkája a legszigorúbban vett közérdek, ami rendkívül fontos helyet foglal el a honvédelem rendszerében.

A szakterület történetét ismertetve a helyettes államtitkár rámutatott: szükség volt a Haditechnikai Intézetre, amely összegyűjtötte azt a szellemi tőkét, mely képes volt hosszú távra megtervezni a jövő honvédelmének eszközeit. Szüksége volt a hazának olyan felkészült mérnök katonákra, akik összekötő szerepet játszottak a honvédelem, a tudomány és az ipar között!

Beszédében hangsúlyozta: „egy rendkívül fontos és nagy horderejű vállalkozás megvalósításába kezdtünk bele. Úgy a honvédelem, mint a nemzetgazdaság szempontjából jelentős esemény, hogy útjára indul a HADIK-terv, a Hadfelszerelési és Iparkorszerűsítési Terv – a magyar hadiipar újjáépítésének terve". Márki Gábor hozzátette: komoly várakozással tekint a tervre a civil szféra is.

A helyettes államtitkár emlékeztetett a mai feladatokra is, beszédében kiemelte: „hazai és missziós küldetésünk továbbra is igényli a műszaki problémák megoldását. A honvédség működéséhez és fejlesztéséhez szükséges eszközök vizsgálatait továbbra sem lehet elhanyagolni".

Az ünnepségen Csontos Gábor őrnagy, a HM FHH HIT főmérnöke a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát, Czagány Tünde, az intézet előadója pedig a III. osztályú Honvédelemért kitüntető címet vette át Márki Gábortól.

Az esemény befejezéseként dr. Hajdú Ferenc mérnök alezredes előadást tartott a magyar kézi lőfegyverek fejlesztéseinek kezdeteiről, majd a résztvevők megtekintették „A tervasztaltól a harcmezőig – a magyar kézifegyverek 100 éve"  című kiállítást.

 
 

 Fotó: Tóth László