Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ülésezett a HÉF

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. szeptember 30. 13:29

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) soron következő ülését szeptember 30-án, pénteken délelőtt tartották a Honvédelmi Minisztériumban. Az ülésen részt vett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Fodor Lajos, a HM közigazgatási államtitkára is. Az ülés levezető elnöke Szpisják József mérnök ezredes, a tárca tervezési és koordinációs főosztályvezetője volt.

1595925323
A napirend előtti felszólalások sorában az érdek-képviseleti szervek képviselői – többek között – a helyőrségi klubokról, az üdülők, a szociális és kegyeleti gondoskodás terén tervezett változásokról, a bérmegállapodás egyes kérdéseiről, a Hjt. módosításáról, valamint az ÁEK szervezeti átalakításáról kértek és kaptak tájékoztatást Simicskó István államtitkártól.

Ezt követően Fodor Lajos közigazgatási államtitkár terjesztette elő az ülés egyetlen napirendi pontját: „A honvédelem irányításában történő szerkezeti változások és azok személyi vonatkozásai" címmel. Mint a tájékoztatóban elhangzott, a küszöbönálló racionalizálás jelentős létszámcsökkentéssel és szerkezeti változtatásokkal jár együtt. Fő cél az ésszerűsítés és a feladatcentrikus struktúra létrehozása.
Az átalakítási folyamat, amely elsősorban a Honvédelmi Minisztériumot és háttérintézményeit érinti, 2011. október 15-el kezdődik és 2012. április 30-ig tart.

Módosul az üdülők, valamint a helyőrségi klubok többségének helyzete is, azonban a tárca törekszik arra, hogy eddigi funkcióiknak – azaz az igényjogosultak ellátásának – továbbra is megfeleljenek. Változik a Honvédkórház státusa is: katonai szervezet lesz, jobb kihasználtság és finanszírozhatóság jellemzi majd, de ellátási köre nem változik. A tervezett változtatások, átalakítások a csapatokat alapvetően nem érintik, de a képességek visszaszerzése, növelése prioritást élvez.

A munkaadói oldal részéről elhangzottakat a munkavállalói oldal képviselő tudomásul vették, azt kérték, hogy a tagjaikat érintő személyi beszélgetéseken jelen lehessenek, illetve, hogy a tárca megfelelően képviselje a munkavállalók érdekeit mind a létszámcsökkentés, mind a nyugállományba vonulás során.

1595925324
 
1595925324
 

 

 Fotó: Galovtsik Gábor