Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ülésezett a honvédelmi bizottság

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. június 22. 20:40

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága június 22-én délután előbb zárt ülésén meghallgatta a Katonai Biztonsági Hivatal 2009-ben végzett munkájáról Domján László dandártábornok, a KBH főigazgatója, majd Tóth András vezérőrnagy, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának jelentését a KFH 2009. évi tevékenységéről.

Ezt követően a képviselők már nyílt ülésen tárgyalták dr. Simicskó Istvánnak a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának tájékoztatóját az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához történő magyar katonai hozzájárulásról szóló kormányhatározatban foglalt döntésről. A napirendi ponthoz Siklósi Péter védelempolitikai és védelmi tervezési helyettes államtitkár fűzött szóbeli kiegészítést. Mint elhangzott, az egyelőre egy éves időtartamú magyar részvétel négy fővel zajlik majd, és biztonsági okok miatt Ugandában kerül rá sor. A bizottság a beszámolót általános vitára alkalmasnak tartotta, és döntött annak plenáris ülésen való előterjesztéséről is.

Hasonlóképpen határozott a testület – Simicskó István és Siklósi Péter jelenlétében – az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló kormányhatározat módosításáról szóló beszámoló ügyében is. Mint az államtitkár kifejtette, az afganisztáni misszió a NATO jelenlegi legfontosabb küldetése, és ennek sikeréhez hazánk az egyéni beosztásokban szolgáló magyar katonák számának jövőbeni növelésével is hozzá kíván járulni.

Az ülés az albizottsági tagok megválasztásával és egyéb kérdések megtárgyalásával ért véget.

1595903464

Fotó: hm.gov.hu