Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végleg búcsúznak a pristinai Szent László tábortól a magyar katonák

Szöveg: Szabó Béla |  2008. július 17. 7:50

Amíg magyar katonák őrzik a főhadiszállásomat, nyugodtan alszom – idézte a KFOR első parancsnokának szavait Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka július 16-án Pristinában, ezzel is utalva a katonák nemzetközileg is elismert teljesítményére.

Elismerő szavakban a későbbiekben sem volt hiány a Magyar Honvédség Õr és Biztosító Zászlóalja 18. – és egyben utolsó – váltásának zászlólevonási ünnepségén. A ceremónián, melyen részt vett dr. Szeredi Péter, a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, Xavier de Marnhac altábornagy, a KFOR parancsnoka, valamint a KFOR és a Magyar Honvédség vezető beosztású tábornokai, tisztjei, többen is felidézték a honvédség leghosszabb missziója során szerzett tapasztalataikat.

1595878337
A jelenlévő magyar és NATO-tisztek közül ugyanis sokan több alkalommal is szolgáltak a KFOR pristinai kötelékében. Az 1999-ben a hadműveleti területre érkező első magyar kontingenst még tizenhét követte – hat hónapos váltásokban – s összesen mintegy hatezer magyar katona szolgált a koszovói fővárosban.

A KFOR jelenlegi parancsnoka is második alkalommal dolgozott együtt katonáinkkal, hiszen parancsnok-helyettesként már régebben megismerhette tevékenységüket. Talán ezért is mondta az ünnepségen: “Engedjék meg, ha önökről szólok, akkor az „én magyar katonáimról" szólhassak."

Az őr és biztosító század a KFOR főparancsnokság közvetlen védelmén túl őrzés-védelmi, járőrözési, szállítmánykísérési, rendezvénybiztosítási feladatokat is ellátott, és ellenőrző-áteresztő pontokat is működtetett. 2008. július 1-jéig a szervezetébe tartozott a KFOR megelőző egészségügyi laboratóriuma is, és szolgáltak magyar tisztek az egyesített hadszíntér NATO parancsnokságain is.
A kontingens történetéhez még hozzá tartozik: a kilenc esztendő alatt az alaprendeltetés ellátása mellett időszakosan működtettek repülőtér biztosító részleget, s őrizték az Echelon Site KFOR telephelyet, a Goles-hegyi átjátszóállomást, valamint a Vrelo tábort is.

1595878338
Volt tehát mire visszaemlékezni a zászlólevonási ceremónián, az emlékezésnek azonban szomorú aktualitása is volt. Az ünnepségre felsorakozott katonák előtt ugyanis a magyar, és a NATO-zászló mellett egy fekete lobogó is lengett a szélben: ezzel a zászlóval, s egy perces néma főhajtással tisztelegtek a magyar és más nemzetbéli katonák az Afganisztánban közelmúltban szolgálatteljesítés közben elhunyt Nemes Krisztián posztumusz őrnagy emléke előtt.
A hivatalos ceremóniát követő sajtótájékoztatón – egyebek mellett – elhangzott, hogy az őr és biztosító zászlóalj felszámolásával a magyar jelenlét nem szűnik meg Koszovóban, ellenkezőleg, még nagyobb felelősséggel járó feladatot látnak el a jövőben.

Szeptembertől a Magyar Honvédség veszi át a nyugati hadszíntér parancsnokság peci székhelyű, magyar – szlovén – olasz manőverzászlóaljának vezetését, és adja létszámának nagy részét.

Tömböl altábornagy arról is szólt, hogy a magyar katonáknak kilenc esztendeig otthont adó Szent László tábort átadják a KFOR parancsnokságnak, a felszerelések egy részét visszaszállítják Magyarországra, a többit pedig átadják a manőver zászlóaljnak. Július 17-én az őr és biztosító zászlóalj egy része megkezdi a hazatelepülést, a kint maradó részleg, és illetve a váltásukra érkezők pedig megkezdi az átköltözést Pecbe.

 

1595878338
1595878339