Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősök emlékeztek hősökre

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. május 28. 13:38

Harmadik alkalommal rendezték meg a Murph Hősi Kihívás elnevezésű közösségi crossfit/funkcionális fitneszversenyt a budapesti Bikás Parkban, május 27-én, szombaton. A magyar hősök vasárnapi emléknapjához csatlakozó rendezvényen az MH Sportszázad és számos katona teljesítette a komplex feladatsort.

A Budapesti Testedző Club szervezésében, az operatív feladatok ellátásában a Delta Throwdown Service (DTS) elnevezésű sportklub közreműködésével megvalósult III. Murph Hősi Kihívás résztvevői már a kora délelőtti órákban elkezdtek gyülekezni a fővárosi Bikás Park labdarúgó pályái melletti füves területen felállított húzódzkodó állvány körül. Tudatosan választották meg a találkozási pontot, ugyanis az ide telepített sporteszköz az eredetileg katonai kihívásként indult verseny központi elemeként funkcionált a nap során.

A mintegy kétszázötven civil és katonai versenyző azért gyűlt össze a pünkösdi hétvége szikrázó napsütéses és enyhe szellős nyitónapján, hogy megmérettesse magát a versenyen. A rendezvényen a sportolók 30-40 fős futamokban óránként teljesítettek egy komplex feladatsort, amely 1,6 kilométeres futással indult, száz húzódzkodással, kétszáz fekvőtámasszal, háromszáz guggolással folytatódott, majd újabb egymérföldes futókörrel zárult. A feladatsor teljesítése egyáltalán nem számít könnyűnek: a megfelelő edzettségi állapotban lévő versenyzőknek akár háromnegyed órát is igénybe vehet a teljesítése. A szervezők – a feladatsor nehézsége, valamint a közösségépítési szándék miatt – lehetőséget teremtettek arra, hogy a megmérettetést párban és háromfős csapatokban is végre lehessen hajtani.

09_HSZ0913

„2021-ben indítottuk útjára a Murph Hősi Kihívást, amely tudatosan kapcsolódik a magyar hősök emlékünnepéhez. Így már nem csak a szóban forgó emléknap, hanem a nemzetközi viszonylatban ismert crossfit feladatsorra és hasonló amerikai katonai kihívásra épülő sporteseménnyel is megpróbálunk emléket állítani a Magyarországért életüket áldozó katonáknak és civileknek” – mondta érdeklődésünkre Szántó Sándor, a Murph Hősi Kihívás alapítója, a hazai sportesemény főszervezője. A Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Szövetség (NEFFISZ) elnökségi tagja szerint százötven résztvevővel indult el a megmérettetés, amelyet a harmadik évre nagyjából sikerült megduplázni. „Az ünnepi hosszú hétvége kicsit csillapította az érdeklődést a versenyt iránt, de folyamatosan növekszik a résztvevők száma. Külön öröm számunkra, hogy évről-évre egyre több rendvédelmi dolgozó, illetve a Magyar Honvédség képviseletében megjelenő katona fedezi fel magának ezt a programot. Utóbbiak korábban már önállóan is megcsinálták, de most szervezett formában, jó hangulatban, a rendezvény identitását felismerve nagyon sokan jönnek részt venni” – részletezte.

A megmérettetést az MH Sportszázad nyolc tagja is teljesítette, akik tizenöt versenyzővel mérték össze fizikai erőnlétüket. „Kőkemény volt ez a hősi kihívás, amelyet a crossfit versenyzőkkel együtt hajtottunk végre. Nyilván, ez rendkívüli módon inspirált minket, holott a verseny jelentős erőnléti megpróbáltatással járt. A mérföldfutás után száz húzódzkodás, kétszáz fekvőtámasz, háromszáz guggolás várt ránk, a végén pedig egy újabb egymérföldes távot kellett lefutnunk. A versenyt súlymellényben kellett teljesíteni, mi katonai repeszállóban mentünk” – értékelte a versenyt Krizsán Szabolcs százados, az MH Sportszázad parancsnoka, aki 35 perc 58 másodperc alatt teljesítette a kihívást. „Rettenetesen elfáradtam, de jó érzés volt katonaként, egyenruhában teljesíteni a versenyt” – hangsúlyozta a katonasportoló, majd hozzátette: kétségkívül a húzódzkodás jelentette a legnagyobb kihívást a versenyszámokban.

Az úgynevezett katonafutamban az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár kötelékében szolgáló katonák mellett az MH Ludovika Zászlóaljból és az MH Altiszti Akadémiáról érkező versenyzők is részt vettek.

22_HSZ1354
* * *

A komplex próbatételt, amely Michael P. Murphy amerikai századosnak állít emléket, a világon először 2005-ben rendezték meg, az amerikai crossfit- és katonaközösség az utóbbi másfél évtizedben hagyományosan a háborúkban életüket áldozó amerikaiak ünnepnapján, az Emlékezet Napján hajtja végre. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Tengerészeti Különleges Hadviselési egységénél szolgálatot teljesítő Michael P. Murphyt és társait tálib harcosok ölték meg az afganisztáni Kunár régióban, 2005. június 28-án. A New York államból származó, huszonkilenc évesen elhunyt Murphy százados az afganisztáni háborúban nyújtott hősies cselekedetei elismeréséül megkapta az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb szintű katonai kitüntetését, a Becsületrendet, szolgálatait később számos posztumusz elismeréssel méltatták.