Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Indulás előtt a hetedik váltás

Szöveg: Szűcs László |  2012. augusztus 3. 9:41

Befejeződött a felkészítés, túl vannak a zárógyakorlaton, ünnepélyes keretek között elbúcsúztatták őket – az MH KFOR Kontingens hetedik váltásának állománya hamarosan megkezdi az átcsoportosítást Koszovóba. Műveleti készenlétüket augusztus végére kell elérniük, missziójuk pedig jövő év február végéig tart.

Már csak napok kérdése és megérkeznek Koszovóba az MH KFOR Kontingens hetedik váltásának első katonái. Kása István alezredes, a kontingens parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: augusztusban, több ütemben utazik ki Pristinába a 180 katonából álló magyar békefenntartó egység.

1595939476
A fél évig tartó külszolgálatot idehaza több hónapos felkészítés előzte meg. „A kontingensbe jelentkezett katonák kiképzése március 26-án kezdődött az úgynevezett egyéni és szakfelkészítésekkel. Május 2-tól pedig a kötelékfelkészítést hajtottuk végre, amin már a teljes állomány részt vett" – mondta az alezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy a június közepén végrehajtott zárógyakorlattal fejeződött be a felkészítés.

E gyakorlat természetesen eredményes volt, s ebben nagy szerepet játszottak azok a katonák – név szerint Szentes Gábor alezredes, Banos János őrnagy és Tabányi Viktor százados –, akik a magyar KFOR-kontingens korábbi váltásaiban szolgáltak, és tapasztalataikat átadták a hetedik váltás katonái számára.

„A magyar kontingens feladatrendszere nem változik. A katonák továbbra is a portugál-magyar közös KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj, az úgynevezett KTM részeként szolgálnak majd Koszovóban, és feladataik kiterjednek a békefenntartás teljes spektrumára" – mondta Kása alezredes. A kontingensparancsnok hozzátette: nem okoz majd problémát az sem, hogy portugálokkal kell együtt dolgozniuk, hiszen a felkészülés során megismerték a társnemzet által alkalmazott eljárási módokat és okmányrendszereket is.

1595939477
A hetedik váltás 180 katonájának többsége a tatai lövészdandár egyenruhása – Kása alezredes például a 101-es tüzérosztály parancsnoka. A „Klapkások" mellett azonban még 16 alakulattól és katonai szervezettől érkeztek hivatásos és szerződéses állományú katonák a kontingensbe, ők elsősorban a speciális beosztásokat látják el.

„A csapat nagy része elsőmissziós, bár a vezető állomány több missziót megjárt, tapasztalt katona" – mondta az alezredes, akinek nem lesz ismeretlen „terep" Koszovó, hiszen néhány évvel ezelőtt már szolgált a KFOR-ban, de iraki missziós tapasztalattal is rendelkezik.

A parancsnoktól megtudtuk azt is, hogy a kiutazás után – a beosztások és az anyagi készletek átadás-átvételével egy időben – a kontingens műveleti százada részt vesz egy úgynevezett validálási gyakorlaton, amelyet a portugálok vezetnek le számukra. Csak ennek sikeres teljesítése után kezdhetik meg a feladat végrehajtást a közös portugál-magyar zászlóalj részeként.

Az MH KFOR Kontingens hetedik váltásának a műveleti készenlétet augusztus végére kell elérnie, mandátumuk pedig 2013. február 28-ig szól.

Fotó: Tóth László és archív