„Jól megférünk egymás mellett”

Szerda délelőtt a Bicskei Befogadó Állomás udvara egészen csendes: nem csoda, hiszen mínusz 3 fok van, a hó pedig csak zuhog és zuhog. Érkezésünkkor már vár minket Hős Sándor, az intézmény igazgatója.
„Afgán, szomáli, grúz és palesztin gyerekek egyaránt készülnek a pénteki karácsonyi ünnepségre. A világon egyetemlegesen a békét jelenti ez az ünnep, a karácsonyt számos vallás megünnepli"- mondja Hős Sándor, aki elmeséli, az egyik család hétfőn költözött ki a táborból, ezért a gyerekek már egy héttel korábban elkérték csomagjaikat; a csomagok itt a karácsonyi ajándékot jelentik, hiszen a táborban a gyermekek rengeteg játékot (a fiúk labdát, a lányok babát) kapnak. „Mi állítjuk össze a gyermekek ajándékait. Karácsonyra játékot kapnak, csokit és cukorkát pedig a télapócsomagban szoktunk adományozni"- mondja az igazgató.

A bicskei táborban jelenleg összesen nyolc gyermek él, míg a KNKO-ban (kísérő nélküli kiskorúak otthonában) hatvanhét 18 év alatti gyermek tartózkodik.
A bicskei táborban összesen 143-an vannak, közülük a legtöbben afgánok és szomálok. „A népcsoportok karácsonykor összejönnek, és béke van, ám vita nem jellemző közöttük egyébként sem, olyannyira, hogy esténként akár  húszan-harmincan együtt szoktak focizni" – mondja az igazgató, és érdeklődésemre azt is hozzáteszi, hogy természetesen van, aki nem a táborban tölti a karácsonyt. „Sokan Pestre is elutaznak a vallásuknak megfelelő egyházi intézménybe, és ott ünnepelnek."

Az igazgató, miközben sétálunk a tábor lakóházai felé, elmondja: tizenkét épület található a területen, mind hat-hat szobával rendelkezik. „Két kisebb és négy nagyobb szoba található bennük,  külön vizes blokk férfiak és nők számára, és  főzőhelyiség is van. „Korábban az Európai Menekült Alapból pályáztunk életminőség javítását szolgáló berendezésekre (edénykészlet, vasaló, hűtőszekrény stb.) és ezekkel felszereltük a szobákat" – meséli Hős Sándor, akivel szóba kerül a régebben nagy hírverést keltő bicskei kocsmai verekedés. „Ez volt az egyetlen ilyen eset húsz éves pályafutásom során. Készítettem korábban egy kimutatást arról, milyen hatása van a befogadó állomásnak a környezet kriminalitására, és 0,0

Az igazgató elmeséli, a gyerekek a környékbeli iskolába járnak, a helyi gyermekotthonba pedig 30 fiatal iratkozott be szeptembertől. Az elmúlt évben kilencen végezték el a nyolc osztályt itt, bizonyítványt is kaptak, hárman dicsérettel végezték el. „A gyermekek nagy része jól beszél már magyarul. Ez a speciális iskola egyrészt bentlakásos, másfelől viszont többen is bejárnak. Az iskola pedagógus állománya nagyon segítőkész, segítenek a gyermekeknek a beilleszkedésben is. Épp most volt nyolcvan éves a tanintézmény, ezt nemrég meg is ünnepeltük – szeretek ott lenni, nagyon belsőséges ott a hangulat."

Hős Sándor elmondja, számos civil szervezet jár Bicskére, akik programokat szerveznek gyermekeknek és felnőtteknek is. Gyakran egyházi szervezetek is segítenek a menekülteken. Január elsejétől a Cordelia Alapítvány foglalkozik a nagy traumát átélt menekültekkel, gyermekekkel is.
„A lakók mentális kezelésével foglalkoznak, csoportos, személyes kezeléseket folytatnak – korábban is együttműködtünk velük, de mostantól egy héten háromszor, hat hetes ciklusokban, tizennyolc fős csoportokkal foglalkoznak. Megpróbálják őket megerősíteni lelkileg, segítenek feldolgozni a traumát, ami otthon érte őket. A gyerekekkel pedagógushallgatók foglalkoznak". 

Néhány fiatal szomáliai fiú lép be a foglalkozásra, ám nem szeretnék, hogy fotó készüljön róluk, és nehezen, vagy inkább egyáltalán nem nyílnak meg idegenek előtt, így továbbállunk.

Még mindig havazik odakint, az udvaron néhány lakó eteti a sok macskát, akik odaszoktak a táborhoz – Hős Sándor szerint ez nem csoda, hiszen a táborlakók gondoskodnak róluk, nap mint nap megetetik őket.
Elérkezünk a lakóházakhoz, az előtérben épp kedves mosolyú kongói nő pakol gyermekeivel, az örmény Nazarjan Ashot és Arev – hallva lépteinket – pedig a folyosó végén azonnal ajtót nyitnak.
Arev tizenkét éves, ezen a napon otthon maradt. Beteg. Ashot, édesapja pár szót beszél csupán magyarul, Arev azonban szinte folyékonyan, tökéletes kiejtéssel. Hellyel kínálnak, Arev segít az Ashottal való beszélgetés tolmácsolásában.

Megtudjuk, apa és lánya 1998-ban jött el Örményországból, miután Arev édesanyja egy bombatámadás következtében meghalt. Ekkor Arev mindössze egy éves volt. Ashot elmondja, eredetileg Ukrajnába tartottak, ám – ahogyan Arev fordítja – „elcsípték őket" a határon, így kerültek ide. Az igazgató, Hős Sándor Arevet dicséri, azt mondja, nagyon jó

A kislány felajánlja, megmutatja nekünk saját szobáját. És közben mesél. „Apa sokat beszél anyukámról, hiszen nem emlékszem rá, fotóm sincsen róla. Mikor apu sír, mindig megvigasztalom."
Arev szobája tágas, íróasztallal, nagy ággyal, tévével, hi-fivel, és egy kisebb műkarácsonyfával.

Elmondja, Pálfalvi Nándor Ha itt a tél című versét fogja majd elszavalni karácsony napján. Mikor azt kérdezem tőle, hogyan töltik az ünnepeket, azt mondja, mindig megajándékozzák egymást édesapjával, de a tábortól is kap ajándékot. „Vagy a csarnokban, vagy a konyhában gyűlünk össze, de a szilveszter is jó szokott lenni, ilyenkor sütit, innivalót és rádiót hoznak, és itt buliznak a felnőttek."
Arev beszélgetésünk végéhez közeledve elárulja, szeretne karácsonyra egy telefont, és egy különleges, kinyitható, zenélő üdvözlőlapot.
Végezetül azt kérdezem tőle, visszamegy-e valaha is Örményországba. „Lehet, hogy egyszer elmegyek Jerevánba, hiszen van ott néhány látnivaló. A munkám miatt biztosan kell majd mennem, ha nagy leszek" – mondja magabiztosan, adódik hát a kérdés, mi lesz ez a munka. „Tolmács leszek"- mondja Arev, és nem is lesz nehéz dolga, hiszen a tizenkét éves lány már most hat nyelven beszél; örményül, magyarul, angolul, oroszul, szerbül és németül is.

Elbúcsúzunk a családtól, hiszen a kislánynak még gyakorolnia kell a versmondást, az igazgató pedig visszasiet az irodába, ahol a kollégákkal folytatja a menekült gyermekek ajándékainak csomagolását.

Fotó: Dévényi Veronika