JTAC: aki a 112 az operátoroknak

A csoport és a légi eszköz között ő a „tolmács”, így hasznos támogatást nyújt a harcterületen lévő parancsnoknak. A pilóta fentről, a csoport lentről más perspektívából látja a világot, a repülésirányító ezt szinkronizálja, közös nevezőre hozza. A kért támogatás megsokszorozza a csoport erejét.

A JTAC kissé magának valónak tűnhet, mert a klasszikus értelemben véve nem csoporttag: nem tűzpárban, rajban, szakaszban mozgó katonáról van szó. Egy parancsnok mellé beosztott „magányos” harcos, aki furcsa kifejezésekkel kommunikál a gépekkel.

Amikor a munkájukról kérdezzük őket, és már nem nagyon szeretnének magyarázkodni, akkor röviden csak annyit mondanak: „én vagyok az, aki megmondja a pilótának, hogy hova dobja a bombát.” Munkájuk természetesen ennél sokkal összetettebb.

Legfontosabb feladatként aktív szerepet vállalnak a légieszközök rakétáinak, bombáinak és egyéb fegyverzetének célra juttatásában. Ne feledjük, egy többszáz kilométer/órás sebességgel közlekedő repülőgép plexijén keresztül nem úgy tárul elénk a világ, mintha fedezékből szemlélődnénk. Valahol ez hívta életre ezt a szakterületet a háborúk során. A való életben az ellenség nem piros, a barát pedig nem kék, mint ahogy azt sok számítógépes játék leegyszerűsíti. Kell valaki, aki pontosan megmondja lentről a fentieknek, hogy ki a barát, ki az ellenség, és az ellenség közül melyik a veszélyesebb, akit támadni kell.

Az előretolt repülésirányítók együtt tudnak dolgozni a felderítő gépekkel is, ez főleg információ kérésből áll. Itt ne csak a nappali, színes képre, nagy felbontású kamerákra gondoljunk. A modern repülőeszközök fel vannak szerelve olyan berendezésekkel, amelyekkel éjszaka, rossz látási viszonyok között is megfigyelhető a terep.

A szerteágazó feladatrendszerük között megemlíthetjük, hogy könnyen tudnak „MEDEVAC”-ot (Medical Evacuation – egészségügyi kiürítés) hívni, ha a szükség úgy hozná, valamint képesek tüzérségi tüzet irányítani. Ez utóbbi esetben a hátrébb települt ütegeknek ők a figyelői, a tűzhelyesbítés, esetleg a rombolás mértékét is meg tudják mondani. Általánosságban elmondható, hogy ha a feladatra való felkészülésnél elhangzik a „levegő” szó, akkor a JTAC színre lép és szakmai tapasztalatával támogatja a csoportot a tervezéstől, a feladatvégrehajtáson keresztül a feladat utáni kiértékelésig.

A munka sajátossága miatt kimagasló angoltudással rendelkeznek, aminek párosulnia kell kiemelkedő térlátással is. El kell tudnia képzelni a maga körül lévő világot a bakancsa talpától a legmagasabban keringő bombázóig. Ez utóbbi szükséges ahhoz, hogy a fejük felett repkedő tüzérségi gránátokat, robotrepülőket, harci és szállító helikoptereket, vadászbombázókat, irányított rakétákat biztonságosan távol tartsák egymástól. Ebből adódik, hogy a szakma választja az embert, nem pedig fordítva. Ha ez a képzelőerő, a fejben rendezés, az operátor körüli környezet teljes észben tartásának képessége nincs meg, akkor az ember alkalmatlan erre a munkára. Rengeteg adatot kell megjegyezni bombákról, repülő eszközökről, légvédelmi technikákról. A képzések során akadt olyan jelölt, aki 90 százalékos elméleti tesztnél nem írt rosszabbat, ám a gyakorlati végrehajtásnál teljesen kicsúszott kezei közül az irányítás.

A JTAC - az emberéletek mellett, természetesen - több milliárdos eszközök biztonságos alkalmazásáért is felel, ezért nem megengedhető, hogy szétszórt legyen. A nyilvánvaló felelősség ellenére minden operátor szeretné a szaktudását „élesben” bizonyítani, így minden vágyuk, hogy a rádióba bemondhassák a bűvös két szót, ami a sikeres bombavetést, vagy rakétaindítást indukálja: „Cleared Hot”.