Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kampányfilm, családi nap – folytatódik a toborzás

Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: Füzes Judith, Kertész László |  2023. május 17. 16:40

„Azokat várjuk a Magyar Honvédségbe, akik szeretnének annak az élménynek a részesei lenni, hogy a hazát fegyverrel védhetik” – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.

Kekvillam4

„Szükség volt arra, hogy az egész magyar nyilvánosság elé kilépjünk, és azt mondjuk, hogy ez a hadsereg már nem az a hadsereg. Ez egy modern, digitális, XXI. századi haderő, amelyben fiatal, bátor, magyar honfitársaink önként belépve egy hatalmas élményt szereznek. Amellett, hogy a haza szolgálatát egy kicsit magasztosan, de mégis nagyon jól érzékelhetően teszik” – válaszolt a miniszter, amikor a TV2 Mokka műsorában a toborzókampányról kérdezték.

„Felnőtt egy generáció, amelyiknek már gyakorlatilag semmilyen tapasztalata, közvetlen élménye nincsen a honvédséggel kapcsolatban. Inkább csak a szüleik elmondásából, egy egészen más haderőre asszociálnak, amikor arról beszélünk, hogy a haza fegyveres védelme.”

TV2_Mokka_mai

A miniszter nemrég egy előre be nem jelentett látogatása során szerzett pozitív tapasztalatokat.

„Az egyik délután betoppantam egy toborzóirodába, csak úgy hirtelen, saját ötlettől vezérelve. Azt gondoltam, a legjobb, ha közvetlenül azokkal beszélek, akiknek az a feladatuk, hogy az irodákban fogadják ezeket a fiatalokat. Ők maguk, kérdés nélkül hozták föl, hogy mióta fut a kampány, azóta egyre többen térnek be hozzájuk” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hozzátette: az „És te készen állsz?” kampány lényege, hogy nem egy konkrét ajánlattal közelít, hanem egy gondolatot indít el az emberekben, s ennek hatására növekszik az érdeklődés a hivatásos és a tartalékos katonai szolgálat iránt egyaránt.

A tartalékosokat tömörítő, bővülő számú területvédelmi ezredek történetében mérföldkőnek számított az előző hét során zajlott, összhaderőnemi „Kék villám” elnevezésű gyakorlat, amit a miniszter sikeresnek értékelt.

„Az új vezérkari főnök határozta el egy gyors lépéssel, hogy egy ilyen nagy gyakorlatot összehívunk, ami eddig teljesen szokatlan módon a hivatásosokat és a tartalékosokat is egybeszervezte, és megnézte azt, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni egy feltételezett helyzetre. Ennek a gyakorlatnak komoly tartalékos komponense volt” – mondta a tárcavezető.

Kekvillam5

Szalay-Bobrovniczky Kristóf – aki saját maga is tartalékos katona – örömmel állapította meg, hogy a korábbiakhoz képest a tartalékosok részvétele most sokkal komolyabbnak bizonyult egy fontos feladat végrehajtásában, ráadásul egy összhaderőnemi gyakorlatban. A miniszter a gyakorlat éleslövészeti részét tekintette meg Várpalotán.

„Mind a tüzérség jelenléte imitálva volt, s a légierő is megjelent a tartalékosok körül. Érezték, hogy nem egyedül harcolnak, egy nagyon életszerű módon szimulált éleslövészeti helyzetben találták azok magukat, akik a hét elején még villamost vezettek vagy kenyeret sütöttek. A tartalékosokban hihetetlen lelkesedés van. A tartalékos az örül, hogy ott lehet, örül, hogy részt vehet egy ilyen nagy kalandban és élményben, miközben a hazát is szolgálja” – számolt be élményeiről a honvédelmi tárca vezetője.

Az Önkéntes Tartalékos Rendszer bővül, tagjainak száma egyre növekszik, immár több mint 20 százalékát teszi ki a 18 és 25 év közötti korosztály. A számok tanúsága szerint egyre több fiatal kap kedvet ahhoz, hogy csatlakozzon ebben a formában is a Magyar Honvédséghez.

Kekvillam1

Az M1 reggeli hírműsorában elhangzott adatokra reagálva Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a tartalékosok rendkívül fontosak, ők adják azt az állományt, melynek tagjai nem az egész életüket, de az életüknek egy jelentős részét feláldozva, egy alapkiképzés után, a civil, polgári életünkben maradva, időnként, alkalomszerűen részt vesznek a honvédelemben. A tárcavezető elmondta: várják azokat a Magyar Honvédségbe, akik szeretnének annak az élménynek a részesei lenni, hogy a hazát fegyverrel védhetik.

A Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” műsorában a miniszter szólt a magyar honvédelem napja alkalmából a Városligetben megrendezendő családi napról is. A május 21-i, vasárnapi budapesti rendezvénnyel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: fontos, hogy mindenki találkozzon a haza védelmének ügyével. Mindezt a Magyar Honvédség új, high-tech eszközeinek bemutatója mellett megannyi egyéb látványos, interaktív honvédelmi, katonai program garantálja majd az érdeklődők számára.

Kapcsolódó cikkek
átkelés_index

Hullámok hátán

2023. május 12. 10:27

tartalekosindex

Bizonyítottak a tartalékosok

2023. május 13. 22:09

Mátyás_index

Beépültek a tartalékosok

2023. május 16. 18:10