Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kártérítés a légitámadásért

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 12. 13:01

Előzetes megállapodás jött létre a német kormánnyal a tavaly szeptemberi afganisztáni NATO-légitámadás polgári áldozatai rokonainak kártalanításáról – közölte kedden a hozzátartozók ügyvédje. Az afgán származású német ügyvéd, a brémai Karim Popal szerint a kártérítés kifizetésére hamarosan sor kerül.

Karim Popal a Der Tagesspiegelnek nyilatkozva közölte: a német védelmi minisztérium erre a célra több millió eurót irányzott elő, a pontos összeget és a kifizetés időpontját ugyanakkor nem említette.

Németország mindezzel közvetlenül is elismerte felelősségét a szeptember elején Kunduz tartományban végrehajtott támadás polgári áldozatainak haláláért.

A légicsapást a Bundeswehr helyi egységének utasítására hajtották végre, hivatalosan a tálib ellenállók üzemanyag-szállító járművei ellen. A rakétatámadás több mint 140 halálos áldozatot követelt, és köztük nagy számban civilek – sőt gyermekek – is voltak.

A rosszul előkészített és szakértők szerint indokolatlanul nagy erejű csapás a NATO-szövetségeseket is Németország ellen hangolta, és a támadás Berlinben is hatalmas belpolitikai vihart kavart. Mindennek következtében lemondani kényszerült miniszteri tisztségéről Franz Josef Jung akkori védelmi miniszter.

Az ügyvéd az interjúban elmondta, hogy Kabulban folytatott tárgyalásokat az afgán védelmi minisztérium, valamint az áldozatok hozzátartozóinak képviselőivel. Beszámolt arról is, hogy a német hatóságok jelezték: a jó szándék bizonyításának jeleként azonnali segélyt kívánnak nyújtani a kunduzi légitámadás körzetében élőknek. A tervezett segélyszállítmány – tekintettel a kemény afganisztáni télre – mindenekelőtt élelmiszerekből, takarókból, továbbá fűtőanyagból áll.

Egy kedden nyilvánosságra hozott, Afganisztánban végzett felmérés szerint a támadás nyomán jelentős mértékben romlott a németek tekintélye az afgánok körében. Az északi régió NATO-parancsnokságát ellátó Bundeswehr-kontingens korábban stabilizációs szerepvállalásáért nagy népszerűségnek örvendett, ez azonban már a múlté. Csekély vigasz Németország számára, hogy a német katonák az afgánok szemében még mindig rokonszenvesebbek, mint az amerikaiak.