Katonai akció Csádban
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2008. július 3. 9:47A csádi biztonsági erők megölték egy helyi muzulmán vallási vezető 63 hívét a múlt hét végén, mert a vezető, Ahmat Ismael Bichara szent háborúra tüzelte és fegyverekkel is ellátta követőit – közölte szerdán Ahmat Mahamat Bachir, a közép-afrikai ország közbiztonsági minisztere.
Bichara „isten küldöttjévé" nyilvánította magát, és szent háborúra készítette fel híveit “a muzulmán hit védelmében", felfegyverezte őket kardokkal, íjakkal, nyilakkal és egyéb harci eszközökkel – mondta a miniszter.
Szavai szerint a kormány számos követet küldött a katonai akció előtt a vallási vezetőhöz, hogy lebeszélje szándékáról, de hasztalan. Végül a biztonsági erők támadást intéztek a vallási közösség telepe ellen, a fővárostól N,Djamenától 300 kilométerre délkeletre fekvő Kuono térségében.
A szélsőséges vallási vezető 63 követője és a biztonsági erők négy tagja halt meg az összecsapásban, a vallási vezetőt őrizetbe vették a hatóságok – mondta a miniszter újságíróknak.
Csád – a világ egyik legszegényebb országa – világi állam, mintegy tízmilliós, több mint kétszáz különböző etnikai csoportból álló lakosságának valamivel több mint a fele muzulmán. (Törzsi vallású 43 százalék, római katolikus 5 százalék.)