Kérdőjelek Sztálin halála körül

Sztálin a hivatalos álláspont szerint 1953. március 5-én 21 óra 50 perckor halt meg. Még élt a diktátor, amikor 5-én húsz órakor összeült a Központi Bizottság kibővített tanácskozása, és betegsége miatt leváltották miniszterelnöki és KB titkári funkciójáról. Azért tagnak még így is beválasztották az új Központi Bizottságba. A diktátor egészségi állapota ekkorra már nagyon megromlott, ezt a korabeli lapok híradásaiból tisztán lehetett érzékelni. Itt nálunk a Magyar Nemzet 1953. március 2-i számában a következőket írták: „Éjjel az agy baloldali felében vérzés, a jobb oldali végtagoknál bénulás, tudatvesztés, légzési és keringési zavarok léptek fel" Március 4-én rosszabbodott a diktátor állapota, megnőtt a szervezetében az oxigénhiány, a légzés gyakorisága percenként 36, a vérnyomás továbbra is magas 210/110, a pulzus 108-116 volt és a szív mérsékelten megnagyobbodott. Mint más esetekben itt is, a halál bekövetkeztével kapcsolatosan több verzió látott napvilágot. Annyi bizonyos, hogy a nyilvánosságra hozott közleményeket a Szovjetunió egészségügyi minisztere, a Kreml egészségügyi igazgatója, az egészségügyi minisztérium vezető belgyógyásza és hat professzor, akik az Orvostudományi Akadémia rendes tagjai voltak, írták alá.

Vlagyimir Naumov orosz történész és Jonathan Brent, a Yale egyetem szovjet szakértője a könyvükben azt állították, hogy Sztálint 1953. március 1-én mérgezték meg egy, a politikai bizottsági tagokkal tartott közös vacsorán. Az asztalnál a diktátor mellett többek között helyet kapott Nyikita Hruscsov, Lavrentyij Berija, belbiztonsági miniszter, Geoergij Malenkov, az SZKP KB titkára és Nyikolaj Bulganyin volt hadügyminiszter. A vacsora hajnalig tartott és Sztálin aznap este lett rosszul és eszméletlen állapotban találtak rá, a nyaraló egyik szobájában. Orvost csak másnap reggel hívtak hozzá, egyes források szerint ezt, Berija parancsára tették.

A mérgezés elmélethez nélkülözhetetlen, hogy tudjuk kiknek volt érdeke a diktátor halála. A két történész ezt a II. világháború utáni „orvosi perekkel" hozta összefüggésbe. Sztálin ezekben az években zsidó származású vezető orvosokat akart bíróság elé állítani azzal a váddal, hogy kommunista vezető politikusokat terveztek meggyilkolni. Ezt az összeesküvés-elméletet is a Sztálin környezetében lévő tanácsadók találták ki, valószínűleg kihasználva azt, hogy a diktátor állandóan félt. Üldözési mániája odáig fajult, hogy már a saját orvosaitól is rettegett, ezért nem is engedett magához bárkit. Sztálin 1953 januárjában a nyilvánosság előtt jelentette be azon széleskörű összeesküvés leleplezését, amelyet az Egyesült Államok irányításával zsidók terveztek végrehajtani a Szovjetunióban. A szovjet vezetés egy hónappal később elrendelte négy nagy fogolytábor megépítését Kazahsztánban, Szibériában és az Északi-sarkkör közelében. Ezt a letartoztatási sorozatot már nem hajtották végre, mert két héttel az orvosi perek megkezdése előtt a diktátorral „valami" végzett.

Másrészről Naumov szerint a kutatások azt is bizonyították, hogy nemzetközi téren az akkori Szovjetunió szintén a válság felé sodródott. 1951-ben elfogtak egy bizonyos Ivan Varfolomejev nevű személyt, akit amerikai kémnek kiáltottak ki. A kikényszeríttet vallomásból „kiderült", hogy az Egyesült Államok egy új szuperfegyverrel készül elpusztítani Moszkvát, majd inváziót indít a Szovjetunió ellen a kínai határ felöl. Ez az elmélet és az akkori szovjet távol-keleti készülődések arra utaltak, hogy Sztálin háborút akart indítani az Egyesült Államok ellen. A kort elemző történészek szerint a két nagyhatalom között ez volt a „háború szakadékának szélén táncolás" első esete és ez a mai megítélés szerint sokkal veszélyesebb volt, mint a tíz évvel későbbi kubai rakétaválság.

Meglehetősen érdekes az, hogy a Szovjetunió összeomlását követően, annak ellenére, hogy megjelenhettek a korszak borzalmait bemutató titkos dokumentumok, Sztálin népszerűsége jelentős mértékben megnőtt. Egymás után érkeztek a javaslatok a „nagy vezér" emlékének a megörökítésére. Az orosz törvényhozás tárgyalta, de végül leszavazták Volgográd városának Sztálingráddá történő visszakeresztelését. Javasolták még, hogy a Lomonoszov egyetem vegye fel Sztálin nevét, de volt olyan javaslat is, hogy az ország nevét változtassák meg Szovjet Sztálini Köztársaságok Szövetségére. Az elfogadás melletti érv az volt, hogy Sztálin emelte a Szovjetuniót szuperhatalommá.