Knezich-szablya: a legújabb ereklye

– A közelmúltban megvásárolt szablyát, ha minden jól alakul, néhány héten belül a nagyközönség is láthatja – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére dr. Kedves Gyula alezredes, a HM HIM Hadtörténeti Múzeum igazgatóhelyettese. A történész – akinek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a szakterülete – elárulta: e fegyver meglétéről már régóta tudtak. Sőt, amikor 1999-ben, a szabadságharc 150. évfordulójának tiszteletére megnyitották a „Megtorlás 1849-50" című időszaki emlékkiállítást, a nagyközönség már láthatta a Knezich-relikviát. A fegyver addig őrző Knezich-leszármazott, az egykori tábornok ükunokája, Dobrovics Mária ugyanis a kölcsönadta a hadtörténeti múzeum számára a felbecsülhetetlen értékű szablyát.

A fegyver egyébként a leszármazott halála után egy magángyűjtőhöz került, ő pedig egy másik magánszemélynek adta tovább. Tőle sikerült – szponzori segítséggel – megvásárolni.

– A szablya különleges darabja lett a hadtörténeti múzeum gyűjteményének. Mégpedig azért, mert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő eseménye a nemzet történetének – árulta el dr. Kedves Gyula, aki szerint a magángyűjtők körében is nagyon keresettek a szabadságharchoz köthető tárgyak. A mai napig több ilyen relikvia található magánszemélyek birtokában, s ezek egytől-egyik a gyűjtemények legféltettebb kincsei. Éppen emiatt azt is nehezen lehet elérni, hogy valamelyik közgyűjteménybe kerüljenek az ilyen anyagok.

A Knezich-szablyát a tervek szerint a jövő évre tervezett 1848–49-es állandó kiállítás anyagában helyezik majd el – árulta el a történész, aki a szablya „definícióját" is ismertette. Eszerint, a kardfélék körébe tartozó, ívelt pengéjű, egyélű fegyvereket nevezik szablyáknak. A kardfélék másik csoportjába pedig az egyenes pengéjű fegyverek tartoznak, vagyis például a kardok, a tőrök, és a pallosok.

Dr. Kedves Gyula szerint nagyon nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy meddig használhatta Knezich Károly ezt a

– Az akkor még ezredesi rendfokozatú, hadosztályparancsnoki beosztásban lévő Knezich vezette rohamcsapatoknak kellett a Komáromot délről ölelő ostromsáncokat megtámadnia – mondta Kedves alezredes hozzátéve: Knezich ezt a feladatot április 26-án, a hajnali órákban ragyogóan megoldotta. Ezt követően került sor a csata második fázisára, amelyet már Görgey Artúr vezérelt. A szablyát e csata emlékére kapta, a hőstettért tábornoknak kinevezett Knezich Károly, így lehetséges, hogy „csak" egy emlékszablya volt, csatában nem használta. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a legenda szerint Knezich – amikor mint hadifoglyot Gyulán az oroszok átadták az osztrákoknak – nem volt hajlandó kardját átnyújtani. Hanem egy szekér kereke alá téve, összetörette azt.

– Az bizonyos, hogy a katonáknak, főleg a tábornokoknak és a vezető beosztású tiszteknek több fegyverük is volt. Egyrészt a megszokott vezényleti eszközük, amelyet általában hadnagy koruk óta viseltek. És voltak nekik különböző ajándéktárgyaik, harci diadaljelvények, például emlékszablyáik – árulta el a történész, aki szerint ezt a fegyvert a tábornok családja mindig is úgy tisztelte, mint egy szabadságharcos szablyáját. S azt is valószínűsíteni lehet, hogy a fegyvert a tábornok felesége, a tavaszi és a nyári hadjáratban mindvégig férje mellett tartózkodó Kapitány Katalin vitte magával egri otthonukba, s így került később a tábornok két lányának leszármazottaihoz.

Komárom egyébként nemcsak az április 26-i csatáról híres, hanem – mint azt a történész elmondta – több tekintetben is része az 1848–49-es szabadságharc hadtörténetének. Dr. Kedves Gyula szerint, ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt lehetne elmondani, hogy a szabadságharc döntő jelentőségű hadműveletei többségükben Komáromhoz kötődtek. Az április 26-i elsőt még három nagyobb és számos apróbb ütközet követte. Sőt az áprilisi győzedelmes ütközetet követően innen indultak tovább a magyar honvédek a tavaszi hadjárat legvégső hadműveletére, Budavár visszafoglalására.

Természetesen Komárom vára a nyári hadjáratban is kulcsszerepet játszott. Görgey elképzelése arra alapult, hogy az erődre támaszkodva vívják meg a szabadságharc döntő csatáit. A kormány azonban másképpen döntött, s a Tisza-Maros szögébe rendelte az összpontosítást. Ezért a fősereg elhagyta Komárom térségét, s ekkor kezdte meg – két hadtest élén – Klapka György tábornok védeni a várat. S bár a császári csapatok főereje követte a magyar sereget, Komáromot is körbezárták. A magyarok több sikeres támadást is intéztek az ostromlók ellen. Például augusztus 3-án nagy erejű kitöréssel teljesen szétverték az ostromzárat, elvágták az összeköttetési vonalat Bécs és az osztrák fősereg között, felszabadították a Dunántúl észak-nyugati részét, és ötezer újoncot vonultattak be.

Felkészültek arra, hogy diverziós cselekményeket végezzen a háttérben, illetve ha a magyar fősereg visszatér Komáromba, akkor egyesült erővel folytathassák a szabadságharcot. Éppen ezért hidegzuhanyként érte őket, hogy a délvidéken súlyos vereségeket szenvednek a magyar erők, majd világosnál letették a fegyvert. Visszavonultak a várba, s egészen októberig sikeresen védték azt. Az ostrom tárgyalásos megegyezéssel ért véget, a komáromi sereg tagjai úgy tették le a fegyvert október 2–5-e között, hogy amnesztiát küzdöttek ki maguknak.

Másnap pedig Aradon kivégezték a magyar szabadságharc vezető beosztású katonáit. Köztük Knezich Károly tábornokot, akit kötél általi halálra ítéltek…

Fotó: Szűcs László és archív