Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koncertek, katonák, por és ítéletidő – így telt az idei EFOTT

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. július 10. 9:53

Különleges műveleti katonák, tűzszerészek, missziósok és díszelgők, sok zene, por és ítéletidő – röviden így lehetne összefoglalni, az idei, Velencén megrendezett EFOTT Fesztivált. Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján – a soproni VOLT után – a Magyar Honvédség újra felállította a sátrát, vagyis a HM Sajtóiroda és a Zrínyi Média Kft. munkatársai által üzemeltetett Seregnyi lehetőség pontját.

1595938545
Július 3-án, kedden, a velencei strandon kezdődött az idei EFOTT, amelyen – a civil kiállítók mellett – a Magyar Honvédség is jelen volt. A katonák a soproni VOLT Fesztiválon már megismert Seregnyi lehetőség pontjánál várták az érdeklődőket. Akikből szerencsére az EFOTT-on sem volt hiány: a tematikus napok programjain kívül az állandó interaktív játéklehetőségek is vonzották a fesztiválozókat. A lézerpuska és a repülőgép-szimulátor mellett a KatonaSulis totó bizonyult az egyik legsikeresebb attrakciónak, amiből az EFOTT alatt 404 darabot töltöttek ki a rendezvény résztvevői.

A fesztivál második napján mutatkozott be a szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj. A „fegyversimogatós", statikus bemutató mellett a különlegesek egy Humvee-t is magukkal hoztak. A különleges páncélozott négykerekű sokak szívét megdobogtatta.

A harmadik nap a tűzszerészeké volt, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái érkeztek a Seregnyi lehetőség pontjához, hogy mindennapi munkájukból ízelítőt adjanak a fesztiválozóknak. A nap „sztárja" – csakúgy mint egy héttel korábban, a VOLT-on – a tűzszerészrobot volt.

1595938546
A missziós katonák munkáját az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj egyenruhásai mutatták be az érdeklődőknek pénteken. A szolnoki katonák parancsnokuk, dr. Ruszin Romulusz ezredes vezetésével érkeztek a fesztiválra, s ők tartották az egyik leglátványosabb programot, a közelharc-bemutatót.

Szombaton, a fesztivál utolsó napján az Önkéntes Tartalékos Rendszerrel ismerkedhettek meg a résztvevők. A Seregnyi lehetőség pontjához  szinte mágnesként vonzotta az érdeklődőket az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóalj állományából válogatott különleges díszelgő csoport bemutatója.

A VOLT és az EFOTT után most egy rövid pihenőt tart a HM Sajtóiroda és a Zrínyi Média Kft. munkatársaiból álló „állandó személyzet", a Seregnyi lehetőség pontja legközelebb augusztus 8–13. között, a Sziget Fesztiválon várja majd a civil falu látogatóit – természetesen újabb meglepetésekkel…

Fotó: Kökényesy Orsolya és Szecsey István