Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

30 ezren váltak földönfutóvá a szír harcok miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 4. 21:41

A kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány térségében július eleje óta folyik a csatározás – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) damaszkuszi irodájának egyik szóvivője október 3-án, kedden.

A tartományban egy hónapja indítottak támadást a szíriai kormányerők az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen az azonos nevű tartományi székhelyén, míg szeptember 9-én a tartomány keleti felében a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet kezdett hadműveletbe.

Szintén kedden az észak-szíriai Rakka felszabadításáért is küzdő SDF jelentette, hogy a dzsihadisták jelenleg robbanószerekkel felszerelt harci drónokkal támadják harcosaikat Rakkában, a hétfői összecsapásokban és támadásokban az SDF három harcosa vesztette életét. Az SDF rakkai hadjáratának szóvivőjének korábbi beszámolója szerint 28 harcosukat vesztették el a dzsihadisták által indított ellentámadás kezdete óta. Az SDF jelenleg mintegy 80 százalékát uralja a városnak.

Linda Tom, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatal (OCHA) szíriai irodájának szóvivője azt mondta, hogy a múlt csütörtökön felerősödött harcok elvágták a tartományba vezető utat a főváros, Damaszkusz felől, ami jelentősen megnehezíti a humanitárius segélyszállítmányok eljuttatását a térségbe.

Deir-ez-Zór városába szeptember elején érkezett három év után először segélykonvoj az után, hogy a szíriai kormányerők áttörték az ostromgyűrűt, amelyet több mint három éve vontak a dzsihadisták a város köré. Az ENSZ becslései szerint 93 ezer civil élt az ostromgyűrűben „rendkívül nehéz" életkörülmények között.