Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia légierő Gao központját támadta

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 12. 20:11

A francia légierő az Észak-Maliban lévő fontos város, Gao központját támadta hétfőre virradóra, miután egy rendőrségi épületbe iszlamista fegyveresek vették be magukat – közölték belbiztonsági források és szemtanúk február 11-én, hétfőn.

A támadásokat helikopterek hajtották végre. Reggelre lerombolták az épületet, de a szórványos lövöldözés nem szűnt meg a városközpontban. Kórházi források szerint sok iszlamista harcos elesett, de pontos adatokkal nem szolgáltak, és azt sem tudni, hogy mekkora a mali katonaság vesztesége. Egy francia tudósító szétszóródott emberi testrészeket látott a helyszínen. Egy szemtanú erről azt mondta, hogy az épületben lévő szélsőségesek egyike felrobbantotta magát. Ezek a harcosok a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) tagjai.

Gaót január végén foglalták vissza a kormányerők francia támogatással. Az iszlamisták akkor elmenekültek, de az utóbbi napokban visszatértek. Péntek óta két öngyilkos merényletet hajtottak végre eredmény nélkül, vasárnap délután pedig több órás összecsapást vívtak mali katonákkal. Orvlövészek is tevékenykednek a városban – mondta el egy helyi lakos.
„Az ellenség mindenütt ott van, és a legkisebb lehetőséget is kihasználja. A városban nincs áram, a lakosok nem mernek kimenni az utcára, a zöldségpiac zárva tart, és abban a kevés üzletben is majdnem teljesen üresek a polcok, amelyek kinyitottak" – számolt be.

A vasárnapi összecsapások után ötszáz mali csendőr érkezett erősítésként a mali és francia katonák mellé. A külföldi tudósítók nagy csoportját vasárnap helikopterrel evakuálták.