A Pentagon megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. október 16. 15:27Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit Washington szövetségeseivel az iráni atomprogram ügyében. Donald Trump beszédének elhangzása után a Pentagon szóvivője, Adrian Rankine-Galloway közölte: megvizsgálják azokat a területeket, amelyeken együtt lehet működni annak érdekében, hogy nyomást lehessen gyakorolni Teheránra.
Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője rövid nyilatkozatban támogatásáról biztosította Trump elképzeléseit az iráni atomalku korrigálásáról, de leszögezte azt is, hogy nem híve a megállapodás felrúgásának. A Republikánus Pártban egyébként már a beszéd elhangzása előtt komoly nézetkülönbségek voltak a kérdés megítélésében. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának elnöke – aki annak idején maga is részt vett az atomalku kimunkálásában – egyértelműen a megállapodás fenntartása és az atomalku betartását igazoló jelentés aláírása mellett foglalt állást. Nancy Pelosi, a Demokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte: Donald Trump az Egyesült Államok biztonságát sodorta veszélybe azzal, hogy nem írta alá az atomalku betartásáról szóló igazolást. Súlyos lépés ez, amely fenyegetést jelent az Egyesült Államokra – fogalmazott a kaliforniai politikusnő.