Állandó megfigyelés alatt Dzsihád John hozzátartozói
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. március 2. 13:40Állandó megfigyelés alá vonták a „Dzsihád Johnnak” nevezett, brit állampolgárságú Mohammed Emwazi Kuvaitban élő közeli hozzátartozóit a hatóságok – írta az al-Kabasz című kuvaiti napilap.
„A biztonsági szolgálatok megtették a szükséges intézkedéseket a nap 24 órájában való megfigyelésükre" – jelentette az al-Kabasz „jól értesült forrásokra" hivatkozva. Azt nem közölte, hogy hányan vannak a közeli hozzátartozók Kuvaitban, és a hatóságok sem adtak felvilágosítást.
Egy másik újság, az ar-Rai biztonsági forrásokat idézve arról írt, hogy a feltételezett dzsihadista apja, a szintén brit állampolgár Jassem Abdelkarim jelenleg Kuvaitban tartózkodik, és hamarosan berendelik a hatóságok. A helyi médiumok szerint Emwazi családja iraki származású, de ő Kuvaitban született, és a család kérte a kuvaiti állampolgárságot.
„Dzsihád John" hatéves volt, amikor családja Nagy-Britanniába költözött, és a fiú az iskoláit Londonban végezte, majd a Westminster Egyetemen informatikusi diplomát szerzett. Többször visszalátogatott Kuvaitba, legutóbb 2010-ben. Úgy tudni, 2012-ben vagy 2013-ban ment Szíriába. Az al-Kabasz szerint Kuvaitba 2014-ben is próbált bejutni, de akkor megtiltották a belépését, mert neve összefüggésbe került egy nagy-britanniai terrortámadással.