Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Állítólag megölték az Iszlám Állam második legfontosabb vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 25. 16:41

Az amerikai erők Szíriában megölték az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet második legfontosabb vezetőjét – jelentette március 25-én, pénteken az NBC amerikai televíziós csatorna és a The Daily Beast című amerikai hírportál.


Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg Al-Kaduli halálának hírét. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a nap folyamán tesz bejelentést a fegyveres műveletről. A Daily Beast közlése szerint Hádzsi imámot, valódi nevén Abd ar-Rahmán Musztafa al-Kadulit az amerikai különleges erők napokig megfigyelték, majd rajtaütöttek az őt szállító járművön.