Dezertált a szír katonai rendőrség parancsnoka
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. december 27. 18:50Dezertált a szíriai kormányerőktől a katonai rendőrség parancsnoka, és hitet tett a Bassár el-Aszad elleni felkelés mellett egy interneten megjelent videofelvétel és egy biztonsági forrás szerint.
„Abdel-Azíz Dzsászim as-Salal tábornok vagyok, a katonai rendőrség vezetője. Azért dezertáltam, mert a hadsereg elfordult elsőrendű kötelességétől, az ország védelmétől, s gyilkoló és romboló bandákká alakult át" – mondta a tiszt a YouTube megosztóra feltett videón.
Egy szíriai biztonsági forrás megerősítette a szökés tényét, de annak jelentőségét kisebbíteni igyekezett. Mint mondta, Salal „egy hónap múlva úgyis nyugállományba került volna, s most azért dezertált, hogy hőst játsszon".
A felvételen a tábornok terepszínű egyenruhában, vállain piros tiszti ragjelzésekkel ült egy szobában, asztal mögött, ismeretlen helyen. Egyes lázadóforrások szerint Törökországba menekült. Nem világos még, hogy átállt-e a lázadókhoz.
„A hadsereg lerombolt városokat és falvakat, mészárlásokat követett el a fegyvertelen lakosság ellen, amely azért vonult az utcákra, hogy szabadságot követeljen. Éljen a szabad Szíria!" – mondta a tábornok.