Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy amerikai tábornok szerint az elmúlt két évben az Iszlám Állam 45 ezer terroristájával végeztek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 11. 18:19

Sean MacFarland amerikai tábornok szerint az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció az elmúlt két évben az Iszlám Állam mintegy 45 ezer terroristájával végzett. A tábornok augusztus 10-én, szerdán Bagdadból tartott videokonferenciát a Pentagonban összegyűlt újságíróknak. MacFarland közölte, hogy becslések szerint Irakban és Szíriában az elmúlt 11 hónapban körülbelül 25 ezer terroristával végeztek az amerikaiak vezette koalíciós erők, az azt megelőző egy esztendőben pedig – amióta megkezdődtek az Iszlám Állam elleni bombázások – húszezer terroristát likvidáltak.

A hadműveleteket irányító tábornok ugyanakkor elmondta, hogy a terrorszervezetnek még mindig valószínűleg 15-30 ezer harcosa van, bár megítélése szerint egyre nagyobb nehézségek mutatkoznak a tagtoborzásban.

„A frontokon harcoló terroristák száma csökkent, és nemcsak létszámában, hanem minőségében is. Azt tapasztaljuk, hogy sokkal kevésbé hatékonyak, mint régebben voltak, és így könnyebb célpontot is jelentenek nekünk" – fogalmazott Sean MacFarland.