Erdogan: Aszaddal is lehetséges a szíriai békefolyamat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. szeptember 26. 13:18Bassár el-Aszad szíriai elnöknek szerepe lehet a béke megteremtésében Szíriában – idézték Recep Tayyip Erdogan török államfőt hírügynökségek szeptember 25-én, pénteken. Ezt a lehetőséget Törökország eddig kizárta.
Erdogan nyilatkozatát megelőzően több nyugati vezető is olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint engedni látszanak abból a követelésükből, hogy a szíriai elnöknek haladéktalanul és feltétlenül távoznia kell.
Angela Merkel német kancellár csütörtökön beszélt arról, hogy a szíriai béke megteremtésére tett erőfeszítésekbe bele kellene vonni Aszad elnököt is.
Philip Hammond brit külügyminiszter a Le Monde című francia lapnak adott interjújában leszögezte, hogy a szíriai elnöknek távoznia kell, „nem lehet része Szíria jövőjének". Ugyanakkor felvetette, hogy ha a nyugati szövetségeseknek sikerül alkut kötniük egy átmeneti kormányról, és ennek Aszad is része, „akkor szükséges lesz beszélni vele, mint ennek a folyamatnak az egyik szereplőjével".
A külügyminiszter az orosz katonai jelenlét szíriai növekedésére kitérve kijelentette: azzal, hogy Moszkva támogatja a szíriai kormányt, „erkölcsi felelőssége nagyobb lesz a rezsim által elkövetett bűnökben".
Ugyanakkor megjegyezte, hogy hajlandó lenne Oroszországgal párbeszédet folytatni, mivel szerinte Moszkva jelentős befolyással bír Aszadra és kormányára, s így segíthetne a szíriai válság megoldásában és „a migránsok Európába tartó áradatának megállításában".
Oroszország fokozatosan növelni látszik katonai jelenlétét Szíriában, és haditechnikai eszközökkel támogatja a kormányerőket. Bár egyelőre hivatalosan nem tervezi a beavatkozást a harcokba, Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő nem zárta ki ennek lehetőségét.
Moszkva nem enged abból az álláspontjából, miszerint a szíriai konfliktus rendezésében Damaszkusznak is részt kell vennie. Ezt azzal indokolja, hogy a kormányhadsereg a leghatékonyabb erő az ország egy jelentős részét uraló Iszlám Állam terrorszervezet ellen.