Észak-Korea: a füst hatalmas, a láng kicsi

„Én azok közé tartozom, akik azt gondolják: nem lesz és nem lehet háború, ez ugyanis azt jelentené, hogy megbukik a rendszer. Ez pedig senkinek sem érdeke: sem Kim Dzsong Unnak, sem az észak-koreai hadseregnek" − mondja érdeklődésünkre Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének (NKE SVKI) igazgatója. A biztonságpolitikai szakértő emlékeztet: a térségben valóban növekszik a feszültség a februárban végrehajtott harmadik atomrobbantás óta, ám ha megnézzük, mi történt eddig, igazán rendkívüli lépésre még nem került sor. „Igaz, hogy megszüntették a forródrótot Phenjan és Szöul között, ez azonban csak az egyik típusú forródrót, más típusú kommunikációs lehetőség továbbra is rendelkezésre áll a felek között. És igaz ugyan, hogy célmegjelölések is történtek, de támadó műveleteket nem rendeltek el. Az észak-koreai hadsereg mozgásait illetően pedig fontos kiemelni, hogy ez a haderő mindig elég aktív."

Jelképes kardcsörgetés

Tálas Péter szerint Phenjan ugyan valóban nagyon erős háborús retorikát folytat, de más jelek arra utalnak: mindez jelképes. Ide sorolható például az egykori NBA-sztár, Dennis Rodman phenjani látogatása, amelynek során a kosárlabdázóval megüzenték, hogy nem akarnak háborút, ám még ennél is sokkal fontosabb az észak-koreai turisztikai miniszter nemrég történt pekingi látogatása, amelynek során kifejezetten invitálta a kínai turistákat az országba. „A nemzetközi sajtóban általában katasztrófaturizmusként szokás emlegetni ezt: a külföldiek belekóstolnak abba, milyen is egy efféle diktatúra. A miniszter végig hangsúlyozta, hogy a turisták biztonságban lesznek, és ne törődjenek a retorikával: Észak-Koreában béke van, és nem lesz háború." Az Egyesült Államok viszonylagos higgadtsága egyébként szintén erre utal. „Igaz, hogy küldtek lopakodókat a térségbe, és bejelentették, hogy mobil rakétavédelmi rendszert telepítenek Guam szigetére, ezek a lépések azonban inkább a szövetségesek megnyugtatására szolgálnak. Washington tehát nem értékeli túl Phenjan fenyegetőzését" − véli a szakértő.

Ami a nukleáris arzenál tesztelését és esetleges bővítését illeti, Tálas Péter emlékeztet: Észak-Korea geopolitikai helyzete teljesen más, mint mondjuk Iráné, és nem szabad azt hinnünk, hogy a phenjani vezetés nincs ezzel tisztában. „Irán számára az atomfegyver hatalmas emelkedést jelentene a nemzetközi porondon, gyakorlatilag módosítaná a Közel-Kelet stratégiai egyensúlyát, ha az ország nukleáris hatalommá válna. Észak-Korea esetében mindez nem áll: lehet, hogy veszélyesebb hatalommá válik a nukleáris arzenál fejlesztésével, de fontosabbá biztosan nem, hiszen eleve három jelentős atomhatalom, azaz Kína, Oroszország és az Egyesült Államok befolyási övezetében fekszik, ahol emellett még két gazdasági nagyhatalom, Japán és Dél-Korea is megkerülhetetlen. Kim Dzsong Unnak egy ilyen környezetben kell elérnie, hogy a nemzetközi közösség megkerülhetetlen tényezőként tekintsen rá." A szakértő hozzáteszi: mindehhez még az is hozzájön, hogy igazából semmit sem tudunk arról, mennyire képes valójában Észak-Korea a maga atomfegyvereivel és rakétáival. „Nem tudjuk, fizikailag mekkora méretű robbanószerkezettel robbantottak, vagyis fogalmunk sincs róla, fel tudják-e szerelni ezt egy rakétára. Azt viszont igen, hogy noha a rakétatechnikájuk révén Alaszkát elméletileg el tudnák érni, például Kaliforniát azonban már biztosan nem."

Kim Dzsong Unnak „fel kell nőnie" elődeihez

A kérdés persze elsősorban az, kinek is szól valójában a kardcsörgetés: a külvilágnak, vagy az észak-koreai katonai és politikai elit befolyásos vén rókáinak. Tálas Péter szerint mindkét rétegnek. Mint rámutat: két elődjével, Kim Ir Szennel és Kim Dzsong Illel szemben a jelenlegi észak-koreai vezetőnek nagyobb rálátása van a világra, hiszen Svájcban is tanult, látta a Nyugatot, megismert más valóságokat is a külvilágtól hermetikusan elzárt észak-koreai mellett. „Kim fiatal ember, aki egy dinasztikus alapú diktatúra harmadik vezetője. A hatalom örökíthető, a karizma azonban nem: azt meg kell teremteni, létre kell hozni. Ahhoz, hogy karizmatikus vezető váljon belőle és képes legyen a tábornokai előtt is ilyen vezetőként feltűnni, nem maradhat tétlen. Márpedig Kim Dzsong Unnak ezen a téren van a legnagyobb behoznivalója, hiszen javarészt olyan öreg tábornokok veszik körül, akik közül sokan már Kim Ir Szen alatt is katonák voltak." A szakértő szerint ugyanakkor maga a tábornoki kar sem akar háborút, hiszen tisztában vannak vele, hogy egy fegyveres konfliktus garantáltan a rezsim bukását eredményezné.

Ami a külső törekvéseket illeti, Tálas Péter meglátása szerint Kim elsősorban azt akarja elérni, hogy az amerikai vezetés tárgyaljon vele, méghozzá lehetőleg kétoldalúan. „Gondoljunk csak bele, hogy még demokratikus, a nyugati világhoz tartozó országok vezetői számára is mennyire fontos, hogy fogadja őket a mindenkori amerikai elnök. Kim esetében mindez megsokszorozódik, hiszen hihetetlenül erős propagandaként tudná eladni, ha két elődje után éppen vele ülne tárgyalóasztalhoz a washingtoni vezetés a béke érdekében. Azt sem szabad elfelejteni, hogy közeleg az 1953. július 27-ei koreai tűzszünet hatvanadik évfordulója. Minden autoriter rendszer roppant érzékeny a szimbólumokra, és imádják nagy csinnadrattával megünnepelni a hasonló eseményeket. Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi hetek lépései már abba a koreográfiába illeszkednek, amelyek az évfordulót készítik elő. Hiába tűnnek hirtelennek az események, észak-koreai részről minden nagyon tudatosan és tervezetten zajlik, jól előkészített lépésekkel."

Az SVKI igazgatója hozzáteszi: a háborús retorika egyébként a fentiek tekintetbe vétele mellett sem kizárólag diktatúrákra jellemző. „Gondoljunk csak bele, hogy George W. Bush a 2004-es elnökválasztási kampányban még az utolsó pillanatokban is folyamatosan a nemzetközi terrorellenes háborúra hivatkozott, illetve a saját teljesítményére, amit Amerika megtámadásakor nyújtott. A közvélemény számára a háború szó ma is azonos a közvetlen lét fenyegetésével, a politikusok pedig ki is használják ezt, és ilyen helyzetben védelmezőként lépnek fel."