Fokozódó tevékenység Észak-Korea egyik legfontosabb nukleáris létesítményében
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. április 23. 8:31Észak-Korea egyik legfontosabb nukleáris létesítményében megfigyelt fokozódó tevékenységről számolt be Dél-Korea, amely szerint a jelek újabb kísérleti atomrobbantás előkészítésére utalhatnak. Kínai illetékesek szerint szintén komoly a veszélye annak, hogy Phenjan újabb atomrobbantást hajt végre.
Barack Obama amerikai elnök pénteken kétnapos látogatásra Dél-Koreába érkezik ázsiai útja keretében. Az elmúlt napokban találgatások folytak arról, hogy a sztálinista Észak-Korea esetleg provokációt tervez a vizit miatt.
Phenjan márciusban újabb – negyedik – kísérleti atomrobbantást helyezett kilátásba egy dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat miatt.
A kommunista ország eddig háromszor hajtott végre nukleáris kísérletet: 2006-ban, 2009-ben, valamint 2013-ban. Az ENSZ mindannyiszor szankciókkal sújtotta Észak-Koreát.
Egy Szöulban tárgyaló kínai illetékes szintén komolynak minősítette annak a veszélyét, hogy Észak-Korea a közeljövőben végrehajtja negyedik kísérleti atomrobbantását.
A Yonhap hírügynökség diplomáciai forrásai szerint Vu Ta-vej, a koreai ügyek kínai különmegbízottja – Peking nukleáris főtárgyalója Észak-Korea vonatkozásában – arról is tájékoztatta dél-koreai kollégáit kedden, hogy Peking diplomáciai csatornákon keresztül megpróbálja lebeszélni Phenjant az újabb nukleáris kísérletről.