Három merénylet, több tucat halott Szíria fővárosában
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. február 1. 20:51Legalább negyvenöt ember meghalt és több mint százan megsebesültek három robbantásos merényletben a szíriai főváros, Damaszkusz főként síiták lakta külvárosi negyedében – közölte a SANA szíriai állami hírügynökség január 31-én, vasárnap.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) negyvenhét halálos áldozatról számolt be, és figyelmeztetett, hogy számuk nőhet, mert sok sebesültnek súlyos az állapota.
A mauzóleum fontos zarándokhely a síiták számára, ugyanakkor a szélsőséges szunniták elutasítják az ilyen jellegű emlékhelyeket.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más iszlamista csoportok ahol tudják, rombolják az ideológiájukkal ellenkező műemlékeket.
A Szajjida Zainabban lévő szenthelynél az utóbbi években többször is követtek már el robbantásos merényleteket.