Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három török katonát öltek meg a kurd szakadárok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 6. 13:30

Három török katona meghalt, öt megsebesült, amikor a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói felrobbantottak egy távirányítású, földbe ásott pokolgépet a török biztonsági erők felderítőinek közelében a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Sirnak tartomány Uludere körzetében – jelentette április 4-én, kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

A sérülteket kórházba szállították. Sirnak tartomány kormányzói hivatala kedden közölte: a török akcióban öt PKK-fegyveres is életét vesztette. Haláluk időpontját nem közölték.

A PKK 1984 óta folytat felkelést a török állam ellen az ország keleti és délkeleti részében. Egy két és fél évig tartó fegyverszüneti időszak után 2015 augusztusában kiújultak a véres harcok a két fél között. A kurd milicisták a városokból a régió hegyvidéki területeire szorultak vissza. A konfliktusban 33 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét.