Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irak: több tucatnyi halott összecsapásokban és merényletekben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 30. 20:37

Harminchét ember – többségükben lázadók – vesztették életüket összecsapásokban és merényletekben Irakban július 29-én, kedden, miközben a dzsihádisták leromboltak egy kulcsfontosságú hidat Bagdadtól északra.

Az iraki rendőrség szerint az hadsereg egy légicsapás során az Iszlám Állam (korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam) szélsőséges iszlamista szervezet húsz harcosával végzett Bakuba környékén. Más összecsapások során további tíz dzsihádistát ölt meg a hadsereg a nap folyamán, amely saját veszteségeiről nem közölt információkat.

A szélsőségesek három különböző merényletben öt civillel és két rendőrrel végeztek Mukdadíjában és környékén.

Az Iszlám Állam harcosai leromboltak egy hidat is a Bagdadtól 110 kilométerre északra fekvő Szamarra közelében. Rendőrségi és katonai források szerint a híd felrobbantásával az iszlamisták elvágták az iraki hadsereg egyik kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát, amelyen keresztül az Iszlám Állam által korábban ellenőrzése alá vont Tikrít városának visszafoglalására készültek a fegyveres erők.

Az Iszlám Állam azt közölte kedden, hogy azért kezdett vallási épületek módszeres rombolásába a szintén megszállt Moszul városában, mert azokat „sírhelyekre építették", amit az iszlám tanításaival ellentétesnek tartanak.

A radikális szervezet, amely korábban szunnita „kalifátust" kiáltott ki az észak-iraki és kelet-szíriai területeken, egy 30 perces videót is közzétett kedden. Ezen egyebek mellett az látható, ahogy a szervezet harcosai több tucat foglyul ejtett iraki katonát egy tömegsírba lőnek, illetve autókra nyitnak tüzet.

A hadsereg és a lázadók között az előző nap is heves harcok folytak. Elemzők szerint a szélsőségesek még jobban ki akarják terjeszteni befolyásukat Irakban. Megfigyelők attól tartanak, hogy a még az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szerint is túl radikális szervezet támadásai miatt Irak több részre szakadhat.