Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonáink egészségének védelmében

Szöveg: Szilárd Antónia |  2013. november 20. 16:17

Marseille-ben rendezték az 1-es szintű NATO Missziós Egészségügyi Megfigyelés elnevezésű tanfolyam próbaoktatását 2013. november 11-15. között.

Csapataink egészségének védelme legalább olyan fontos, mint bármely más, katonáinknak nyújtott támogatás, mely elengedhetetlen küldetésük sikeres végrehajtásához. Éppen ezért alakult meg 2010-ben a Missziós Egészségügyi Megfigyelő és Jelentő Képesség (Deployment Health Surveillance Capability, DHSC) – a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) müncheni kihelyezett osztálya –, hogy lehetővé tegye a NATO csapatok járvány- és egészségügyi megfigyelését, valamint a járványok korai felismerését. A DHSC feladata, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a missziókban szolgálatot teljesítő NATO csapatok jobban fel legyenek készülve egy esetleges fertőző betegség vagy biológiai terrortámadás elhárítására.

1595963179
Új kurzuson vehettek részt

A budapesti székhelyű NATO KEKK és a francia Katonai Epidemiológiai és Közegészségügyi Központ (Centre d’Epidémiologie et de Santé Publique des Armées, CESPA) kifejlesztett ebből a célból egy új kurzust, az 1-es szintű NATO Missziós Egészségügyi Megfigyelés elnevezésű tanfolyamot. A próbaoktatást 2013. november 11. és 15. között tartották a CESPA székhelyén, Marseille-ben. Az oktatás célja, hogy tájékoztassa a hallgatókat a NATO missziókban jelenleg használt és a jövőben tervezett megfigyelő rendszerekről, valamint megtanítsa azok használatára. Ez a tapasztalat lehetővé teszi majd, hogy az egészségügyi személyzet egy igen széleskörű tudásra és felkészültségre tegyen szert az egészségügyi megfigyeléssel és a létező megfigyelő rendszerekkel kapcsolatban. Ilyen megfigyelő rendszer például az EpiNATO-2, melyet a DHSC fejlesztett ki, valamint a CESPA által megalkotott ASTER, a valós idejű korai figyelmeztető és megfigyelő rendszer.

„Mivel a NATO KEKK számottevő tapasztalatot szerzett tanfolyamok fejlesztésében és levezetésében, a Központ segítséget nyújt más szervezeteknek abban, hogy azok a NATO akkreditációs követelményeinek megfeleljenek" – hangsúlyozta Dr. Andreas Dierich orvos ezredes, a NATO KEKK igazgatóhelyettese.

Az elmélet a gyakorlatban

A közelmúlt misszióiban szerzett tapasztalatok megmutatták, mekkora szükség van a közel valós idejű egészségügyi megfigyelésre, mely előre jelzi a katonákat fenyegető veszélyeket. „Annak érdekében, hogy hatékonyan megvédjük csapatainkat, az egészségügyi megfigyelés prioritást kell, hogy élvezzen. Ennek a nemzetközi kurzusnak a létrejötte itt Marseille-ben egy konkrét lépés katonáink védelme érdekében" – mondta Jean-Baptiste Meynard orvos ezredes, kurzusfelelős, a CESPA igazgatóhelyettese és a NATO Egészségügyi Haderővédelmi Munkacsoport elnöke.

1595963179
Kilenc országból érkeztek résztvevők

33 résztvevő – többségük jövendőbeli instruktor – kilenc országból, Magyarországon kívül Belgiumból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy Britanniából, Németországból, Lengyelországból, Svédországból, és megfigyelőként a Kongói Köztársaságból vett részt a kurzuson. A négynapos oktatás elméleti és gyakorlati részekből állt össze. Az első két nap alkalmával a résztvevők megismerkedhettek a már létező egészségügyi megfigyelő rendszerekkel, az EpiNATO-2-vel és az ASTER-rel. Az elméleti bevezető után a hallgatók szimulációs workshopokon próbálhatták ki tudásukat.

A tanfolyam nagyszerű lehetőség arra, hogy felhívja a figyelmet egy központi adatgyűjtő, kiértékelő és visszacsatoló rendszer fontosságára, mely hozzájárul ahhoz, hogy idejében felismerjenek egy esetleges járványveszélyt, illetve az ellátási szintekre megfelelő szaktudású személyzetet tudjanak időben csoportosítani. Ez összhangban van a valódi képzési igényekkel: az egészségügyi szakértőket a megfelelő készségekkel, tudással és tapasztalattal látja el, ezáltal lehetővé téve missziókban való részvételüket bárhol és bármikor, amikor igény van rájuk. „A NATO-nak ma már megvannak az eszközei arra, hogy képzéseket tartson a személyzetének egy olyan területen, amely jogosan szerepel a prioritásai között. Az igazi nyertesei ennek a kurzusnak a katonák, akik a fejlettebb egészségügyi körélményeknek köszönhetően hatékonyan el tudják látni feladataikat" – hangsúlyozta Meynard ezredes.

1595963179
Együttműködés a költséghatékonyság érdekében is


A Smart Defence a közegészségügyben

A tanfolyam kihangsúlyozza az úgynevezett Smart Defence fontosságát, mely a Szövetség Stratégiai Koncepciójának egyik alappillére. Biztosítja, hogy a NATO-nak meglegyenek a szükséges képességei ahhoz, hogy megvédje állampolgárait a lehetséges egészségügyi veszélyekkel szemben, hogy válságkezelő műveleteket hajtson végre, és hogy a kooperatív biztonságot támogassa. Többek között a képzés támogatja majd egy kifinomult megfigyelő rendszer kifejlesztését és fenntartását, ezáltal hozzájárulva a NATO hadműveletek biztonságához és sikerességéhez.

A Missziós Egészségügyi Megfigyelő és Jelentő Rendszer egy kulcsfontosságú képesség, amely csakis közös, multinacionális törekvések eredményeként jöhet létre. A NATO egységes járványügyi megfigyelő és jelentő rendszerének kiépítése által egy átfogóbb képet kapunk a missziós csapatok egészségügyi helyzetéről, amely így sokkal hatékonyabb, mint külön-külön adatokat gyűjteni egyes országoktól. Egy ilyen rendszer kiépítése nagyon jó példa a Smart Defence közegészségügyben való alkalmazására.

A francia kapcsolat

A CESPA, a francia Katonai Epidemiológiai és Közegészségügyi Központ a Francia Katona-egészségügyi Szolgálat (SSA) egy szerve, mely nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt aktív. Feladata, hogy részt vegyen a Katona-egészségügyi Szolgálat Központi Igazgatósága (DCSSA) által meghatározott közegészségügyi stratégiák végrehajtásában.
A CESPA által kifejlesztett ASTER egészségügyi megfigyelő és jelentő rendszert használják a NATO KEKK kihelyezett osztályában, a müncheni DHSC-ben, valamint a harctéren a francia Védelmi Erőknél Francia Guyanában, Dzsibutiban, a jordániai és mali missziókban, valamint a német Védelmi Erőknél Dzsibutiban és az Európai Unió Képzési Missziójában (EUTM), Maliban.

1595963179
Jövőre is lesz folytatás


A következő lépés

A próbaoktatás gondos kiértékelése és esetleges módosítása után a kurzus a NATO akkreditációs folyamatán megy keresztül, a NATO KEKK többi tanfolyamához hasonlóan. A képzés a tervek szerint 2014-től, évente legalább egyszer, Marseille-ben kerül megrendezésre.