Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Litvánia megemelte idei védelmi költségvetését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 31. 19:26

A litván kormány 45 millió litas (13 millió euró) pótlólagos pénzügyi támogatást hagyott jóvá nemzetvédelem céljára – közölte július 30-án, szerdán Vilniusban Antanas Valys védelmiminiszter-helyettes.

Az összeget a privatizációs alapból folyósítják, és a fegyveres erők megerősítésére, valamint a NATO-partnerek szövetségesi segítségének fogadását szolgáló infrastruktúrára fordítják.

A miniszterhelyettes a „Litvániától keletre fekvő térség biztonsági helyzetében és a kelet-európai nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett változásokkal" indokolta a pénzügyi injekciót.

Ez az összeg csak az első részlete az idei védelmi költségvetés megemelésének.

A litván kormány az idei egész évre 130 millió litas (38 millió euró) összegű pótlólagos védelmi kiadásról hozott döntést. Ez 7,5 százalékkal magasabb a 2014. évre tervezett eredeti védelmi költségvetésnél, amely összesen 980,5 millió litast (284,2 millió eurót) tett ki. Ez a litván GDP 0,8 százaléka.

A 38 millió eurós pótlólagos támogatás 1 százalékra növeli a védelmi büdzsé részesedését a hazai összterméken belül.

A NATO azt javasolta tagjainak, hogy a GDP 2 százalékát fordítsák védelmi célokra. Eddig Litvánia az utolsó előtti volt a NATO-tagok között a védelmi költségvetés GDP-hányadát tekintve.