Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet Mogadishuban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 13. 14:13

Öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott július 12-én Mogadishuban, akciójának célpontja az Afrikai Unió (AU) békefenntartóinak konvoja volt. A merénylőn kívül két civil lelte halálát.

A merénylő egy gépkocsiban robbantotta fel magát a szomáliai fővárosban, amikor a konvoj elhaladt mellette. Rajta kívül két polgári lakos is életét vesztette, aki az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) otthont adó – közelben lévő – épületnél tartózkodott. Két békefenntartó katona megsebesült, kórházban kezelik őket.
Bár a merénylet elkövetését még senki nem vállalta, a hatóságok emlékeztetnek arra, hogy a szélsőséges as-Shabab milícia tagjai hajtottak végre korábban hasonló cselekményeket.
Szomália nemzetközi erők által védelmezett ingatag kormánya mindennapos harcot vív az iszlamista lázadókkal, köztük az as-Shabab milíciával, amelyet az Egyesült Államok az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szövetségesének tekint.

A milícia fegyveresei az utóbbi időben ismét aktivizálódtak Mogadishuban, miután az Afrikai Unió (AU) csapatai 2011 nyarán kiűzték a fővárosból az al-Shabaab harcosait.
Siad Barre elnök hatalmának megdöntése (1991) óta polgárháború dúl Szomáliában. A kelet-afrikai ország az utóbbi években iszlamisták és kalózok menedékhelyévé vált.