Putyin nem akar békefenntartókat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. május 2. 17:25A Kreml cáfolta pénteken, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő beleegyezett volna abba, küldjenek békefenntartókat a Donyec-medencébe. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője azt mondta, hogy az állítás “nem helytálló”. Azt is kijelentette, hogy előbb a délkelet-ukrajnai válság megoldását célzó minszki megállapodások valamennyi pontját kell teljesíteni, és addig “egyáltalán nem helyénvaló más kérdéseket felvetni”.
Az orosz elnöki szóvivő elismerte, hogy a téma szóba került a négy állami vezető megbeszélésén. Hozzátette, hogy Moszkva sohasem vitatta a békefenntartók Donyec-medencébe küldésének ötletét, ugyanakkor szerinte sem Oroszország, sem a minszki megállapodásokat garantáló más ország nem egyezhet ebbe bele, minthogy elsősorban a konfliktusban közvetlenül érintetteknek, Kijevnek és a szakadár délkelet-ukrajnai területeknek kell vele egyetérteniük.
Peszkov azt is hangsúlyozta, hogy most az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek kell teljesítenie küldetését a konfliktus övezetében.
A Kremlnek a normandiai négyek telefonos egyeztetéséről csütörtökön kiadott közleményében nem tesznek említést a békefenntartók kérdéséről. Azt írták, hogy az állami vezetők “különös figyelmet fordítottak az úgynevezett összekötő csoport munkacsoportjainak a létrehozatalára", ezek segítségével teremtenék meg “a szükséges párbeszédet a kijevi hatalom és a Donyec-medence képviselői között".
Azt is közölték, hogy Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodott abban, hogy a munkacsoportok körülbelül egy hét múlva megtartják első ülésüket.
A kijevi vezetés február óta szeretné elérni a nemzetközi békefenntartók Délkelet-Ukrajnába küldését, és ezt Petro Porosenko több nemzetközi és ukrán fórumon számos alkalommal felvetette. Az önkényesen kikiáltott szakadár donyecki és luhanszki népköztársaságok vezetői azonban elutasították az elképzelést – emlékeztetett az Interfax orosz hírügynökség. Három hete Andrij Purgin, az úgynevezett donyecki népköztársaság néptanácsának (parlament) egyik alelnöke közölte, hogy kategorikusan ellenzik az ötletet.