Tagadja a hackertámadást Phenjan
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. december 9. 16:08Észak-Korea közleményben cáfolta, hogy hackertámadást követett volna el az amerikai Sony filmstúdió ellen, ugyanakkor „igaz tettnek” minősítette a stúdió számítógépes hálózatát egy időre megbénító és több filmet is kiszivárogtató online támadást.
Észak-Korea leszögezte, hogy a filmet „terrorista cselekménynek" tekinti, ugyanakkor tagadta, hogy a Sony elleni támadáshoz bármi köze lett volna. Mint közölte: talán „támogatói és szimpatizánsai" követték el a támadást.
A gyanúsítást az ázsiai diktatúra állami médiája vasárnap „vad pletykának" nevezte.
A Sony Pictures számítógépes hálózata több mint egy hete vált használhatatlanná, miután a képernyőkön egy vörös koponya jelent meg, a „#GOP által meghekkelve" üzenet kíséretében, amelyben a GOP rövidítés állítólag a Guardians of Peace (Béke Őrei) elnevezést takarja.
A Sony öt filmje kerülhetett ki az internetre a támadás után, köztük az Annie című klasszikus családi vígjáték új feldolgozása és a Brad Pitt főszereplésével már októberben bemutatott Harag. A The Interview viszont nem volt a kiszivárgott munkák között.
A korábban ismeretlen GOP hackercsoportot az észak-koreai közlemény az ország szimpatizánsai közé sorolta, és tagjait „a béke bajnokainak" festette le.
A hackertámadással foglalkozó kiberbiztonsági szakértők közölték, hogy feltűnő hasonlatosságot találtak a Sony elleni támadásnál használt kód és olyan korábbi támadások kódja között amelyek Észak-Koreából dél-koreai vállalatok és kormányhivatalok ellen irányultak. A szakértők ugyanakkor megosztottak abban a kérdésben, hogy észak-koreai vagy független hackerek állnak-e a filmstúdió elleni támadás mögött.
A hackertámadás ügyében az FBI is nyomoz.
A The Interview című filmet karácsonytól vetítik az észak-amerikai mozikban.